Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Ház napirendjén a bírósági szervezet átalakítása

Az Országgyűlés ma kezd tárgyalni a kulturális és a nemzeti örökség védelméről szóló előterjesztésekről, majd ismét napirendjére tűzi a bírósági szervezet átalakítását és a kormány új személyszállítási törvényjavaslatát.

Dátum: 2012-04-03 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:47:19.751967, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A képviselők először a kulturális örökség védelméről szóló törvénymódosításról, majd a nemzeti örökségről szóló kormánypárti határozati javaslatról mondhatják el véleményüket, ezt követi a 2012. év Világörökség Éveként történő megünnepléséről rendelkező ötpárti határozati javaslat részletes vitája.

Várhatóan a déli órákban indulhat ugyancsak részletes vita a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény módosításáról. Navracsics Tibor javaslata - a Velencei Bizottság észrevételeire hivatkozva - az Országos Bírói Tanács (OBT) hatáskörébe helyezné az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke igazgatási feladatainak egy részét.

A tárcavezető indoklása szerint mindezzel hatékonyabb és átláthatóbb lenne az igazságszolgáltatás működése, a 15 tagú OBT, amely a bíróságok központi igazgatásának felügyeleti testülete, rendelhetné el kivételesen indokolt esetben, hogy a társadalom széles körét érintő vagy a közérdek szempontjából kiemelt jelentőségű ügyeket soron kívül intézzék.

A szervezet járulhatna hozzá például ahhoz, hogy a bírák lemondási ideje három hónapnál rövidebb legyen, és ugyanígy a bírák nyugállományba helyezése vagy a felső korhatár elérése esetén a tanács dönthetne a felmentési időre vonatkozóan a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés idejéről. Az OBT adhatna felmentést a bírósági vezető és a vezetése alatt álló szervezeti egységben bíráskodó hozzátartozója közötti összeférhetetlenség esetében is.

A kabinet személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslata a napirend végén kerülhet terítékre. Az MSZP ehhez ötpontos módosító csomagot dolgozott ki és javasolják, hogy vállalkozások csak pályázat útján láthassanak el közszolgáltatást és helyezzék előtérbe a kötöttpályás közlekedést. Kezdeményezik továbbá, hogy a munkavállalók kapják meg az utazási költségtérítést, de ne a cafetéria terhére, hanem külön keretben. Az LMP megközelítőleg ötven ajánláspontot tartalmazó módosító indítványt adott be a törvényjavaslathoz. Ezek között szerepel, hogy eltörölnék a 65 év felettiek ingyenes utazását és a kedvezmények maximális összegét 90 százalékban maximálnák.

Kapcsolódó elemek