Wittner: "Undorított az a hajsza, ami Schmitt Pál ellen folyt"+ videó
Wittner Máriát felháborította az ellenzék viselkedése Schmitt Pál beszéde alatt, hiányolta az emberi viszonyulást, pedig szerinte ez a politika elengedhetetlen feltétele.
Dátum: 2012-04-03 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179369
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:47:24.089682, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Wittner Mária a Fidesz országgyűlési képviselője nem fogadta el az államfő lemondását, mert, mint az m1 Ma reggel című műsorában mondta: "Nem vagyok hajlandó beállni az üvöltő falkába. Kijelentette: a fiatal ellenzéki képviselők cinikus megjegyzéseit felháborítónak tartja. Egyetértett Kövér László kemény hangú rendreutasításával, mert, mint mondta, az ellenzék viselkedése nem summa cum laude volt, hanem bukás.
Nem beszéltük meg, hogy miként szavazunk, engem nem lehet rákényszeríteni semmire, én emberként nagyon tiszteltem Schmitt Pált, az emberi közelsége, emberségessége mindennél fontosabb számomra - jelentette ki Wittner Mária. Hangsúlyozta: tegnap már nem a disszertációról volt szó, az ellenzék emberi viszonyulása volt nagyon rossz. "Undorított az a hajsza, ami Schmitt Pál ellen folyt, ismerem ezt a módszert, hogy beledöngölik az embert a földbe, és a becsületébe gázolnak, ezért nem vagyok hajlandó beállni a falkába és velük üvölteni" - adott hangot nézetének.
"Sokkal többet tett le Schmitt Pál a nemzet asztalára, mint a disszertációja. Neki kétszer játszották el a Himnuszt, ez az ország dicsőségét jelzi" - szögezte le Wittner Mária.