Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Távozik posztjáról Tulassay Zsolt professzor

Lemond a Semmelweis Egyetem (SE) Habilitációs Bizottságának elnöki tisztéről Tulassay Zsolt – ezt közleményben tudatta keddre virradóra.


Dátum: 2012-04-03 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179377
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:47:26.988088, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Hírlap keddi számában írt arról, hogy a Clinical Gastroenterology tudományos folyóirat főszerkesztője visszavonta két orvosnak, Tulassay Zsoltnak és Herszényi Lászlónak 2010 áprilisában a lapban megjelent közös munkáját. Tulassay Zsolt Tulassay Tivadarnak, a Semmelweis Egyetem rektorának a testvére.

Az egyetem körül kialakult helyzet miatt nem ért meglepetésként ennek a néhány évvel ezelőtti történetnek a felelevenítése, amelynek értelmezéséről már akkoriban is hosszas vita folyt – írta közleményében Tulassay Zsolt. Az SE által az MTI-hez eljuttatott közleményben az orvos felidézte: a lap kiadója kérte fel egy orvosi téma szakirodalmát összefoglaló közlemény megírására 2009-ben. A felkérést kollégájával, Herszényi Lászlóval megosztva teljesítették.

„A megjelenést követően a szerkesztőség a következőt jelezte: összefoglalónk néhány általános megállapítást tartalmazó mondata – és nem új eredményeket bemutató szövegrésze – azonos Wallace és munkatársai 2008-ban megjelent, szintén összefoglaló jellegű munkájának néhány mondatával” – írta Tulassay Zsolt. Hozzátette: a forrást az irodalomjegyzékben feltüntették, és a szövegben is idézték. „A társszerzőségben írt összefoglalóban megjelent, átvett mondatokról a szerkesztőségi levélből csak utólag értesültem” – írta.

Mint kifejtette, ezt követően az idézetek jellegéről hosszas levelezést folytattak a szerkesztőség munkatársaival, amelynek nyomán a szerkesztőség úgy döntött, visszavonják a cikket. Hozzátette: „ennek során kértük, hogy a mi álláspontunk is jelenjen meg a lapban, ezt a kérést a kiadó nem teljesítette”. Tulassay Zsolt közleményét azzal zárta: „az egyetem körül kialakult jelenlegi érzékeny helyzetben úgy tartom helyesnek, hogy a Semmelweis Egyetem Habilitációs Bizottsági elnöki tisztemtől megválok”.

Ismert, vasárnap, három nappal azután, hogy döntött a Semmelweis Egyetem tanácsa Schmitt Pál kisdoktori címének visszavonásáról, Tulassay Tivadar rektor bejelentette lemondási szándékát. Mandátuma június 30-án járna le, hétfőn szimpátiatüntetést tartottak mellette az egyetemen.

Kapcsolódó elemek