Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szankciók gátat szabhatnak a dizájner drogok forgalmának

Réthelyi Miklós szerint a kedden hatályba lépett rendeletben megfogalmazott komoly szankciók gátat szabhatnak dizájner drogok forgalmának. A kábítószerekkel és pszichotrop anyagokkal, az új pszichoaktív anyagokkal végezhető tevékenységekről, valamint az ezen anyagok jegyzékre vételéről és jegyzékeinek módosításáról szóló rendelet a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.


Dátum: 2012-04-03 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179394
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:47:32.896117, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tRéthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az MTI-nek elmondta, hogy a rendeletnek a hatályba léptetését megelőzően egy európai uniós, úgynevezett notifikációs eljáráson kellett keresztülmennie. A kormány gyorsított eljárásssal kérte a jogszabály megjelentetéséhez szükséges uniós hozzájárulást.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A miniszter szólt arról, hogy az új jogszabályban a tudatot befolyásoló szerek három nagy csoportja között a kábítószerek és a pszcihotrop alapanyagok név szerint vannak felsorolva, a rendelet újdonsága, a C lista az új pszichoaktív anyagok jegyzéke. Ebben a szerek kémiai alapkomponenseit határozták meg négy alapcsoportban, külön kiemelve azokat a pontokat, amelyekben a molekulákat módosítani lehet.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Réthelyi Miklós arra is kitért, ahhoz hogy a mostani rendeletben meglegyen a kellő felhatalmazás és büntetőjogi vonatkozás, két törvényt kellett módosítani. Egy jól átgondolt, több lépcsős munka eredménye a most megjelent kormányrendelet - hangsúlyozta.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A miniszter azt is elmondta: a szakma és a rendőrség jelzései alapján amióta "híre ment", hogy a kormány elfogadta az utcai néven dizájner drogokról szóló rendeletet, az új pszichoaktív anyagok forgalma csökkent. A miniszter bízik abban, hogy azok a "súlyos rendelkezések", amelyek alapján mostantól a rendeletben szereplő anyagokkal végzett engedély nélküli tevékenység akár három év szabadságvesztéssel sújtható, komolyan visszavetik a dizájner drogok kereskedelmét, ezzel együtt csökken a tudatmódosító szerek fogyasztása, amely által emberéleteket menthetnek meg.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Zacher Gábor toxikológus korábban az MTI-nek nyilatkozva üdvözölte a szakma által régóta várt jegyzék elkészültét. Véleménye szerint a C lista elsősorban az internetes kereskedelmet szoríthatja vissza.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az eredeti tervek szerint a C lista március elsejétől lett volna hatályos, akkor az egészségügyi államtitkárság azt közölte: a kormány elfogadta a dizájner drogokról szóló rendeletet, de a közzététellel még meg kell várni az EU-bizottság visszajelzését.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az államtitkárság hangsúlyozta: a rendelet elfogadására azért volt szükség, mert az utóbbi években ugrásszerűen nőtt a nagyrészt interneten forgalmazott újszerű vegyületek forgalma. Az úgynevezett dizájner drogok jelentős térnyerését igazolják a rendőrség tapasztalatai és a szerek miatt kezelésre szorulók számának fokozatos növekedése is. Ezért az Európai Unió számos országa elfogadta a megfelelő szabályozást a dizájner drogok ellenőrzése érdekében - tették hozzá.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Mint írták, a dizájner drogokat valamely kábítószernek minősülő, ezért szigorúan ellenőrzött anyag kémiai szerkezetének a módosításával hozzák létre, hogy azok hatásukban az eredeti kábítószerhez hasonlóak maradjanak, de legálisan forgalmazhatók, használhatók legyenek. A kémiai módosítások miatt a rendeletben szereplő listára ezért konkrét vegyületek mellett vegyületcsoportok is felkerültek.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az államtitkárság felhívta a figyelmet arra, hogy ezek az új anyagok a hagyományos szereknél rombolóbb hatásúak lehetnek. Hozzátették, fontos, hogy a dizájner drogok a tilalmazás szempontjából a kábítószerekkel azonos megítélés alá essenek, mert csak így akadályozható meg ezen anyagok ellenőrizetlen forgalmazása és terjesztése. Az ilyen anyagokkal engedély nélkül végzett tevékenység akár három év szabadságvesztéssel is sújtható.', '']

Kapcsolódó elemek