Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mérföldkő a hungarikumtörvény elfogadása

A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvény megszavazásával,  amellyel gondoskodni kíván az értékek védelméről, mérföldkőhöz érkezett a magyar jogalkotás - hangsúlyozza a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) annak kapcsán, hogy az Országgyűlés hétfőn négypárti egyetértéssel - 304 igen, 5 LMP-s tartózkodó szavazat mellett, ellenszavazat nélkül - megszavazta a hungarikumtörvényt.


Dátum: 2012-04-03 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179396
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:47:33.561965, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szaktárca az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében emlékeztet arra, hogy a törvényt széleskörű egyeztetés mellett dolgozták ki. A társadalmi szervezetektől, a civilektől, a tudományos és a néprajzos műhelyektől érkezett több száz észrevétel közül a törvényjavaslatot előkészítő vidékfejlesztési tárca számosat beépített a javaslat szövegébe. A közlemény ismerteti: jogszabály meghatározása szerint a hungarikum olyan kiemelésre méltó értéket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye. A hungarikumokat a jövőben védjegy jelöli. Nemzeti értékeinket a Hungarikum Bizottság által működtetett Nemzeti Értéktár tartja nyilván. A magyar nemzeti értékek körébe sorolhatók a magyarsághoz kapcsolódó tárgyak, a szellemi és kulturális javak, a szokások, a jelképek, a nemzettudatot megtestesítő alkotások. Az alulról felfelé épülő rendszer, az úgynevezett "Magyar Nemzeti Örökség Piramis" alapján gyűjtik és választják majd ki az arra hivatott bizottságok nemzeti értékeket és a hungarikumokat.

A Hungarikum Bizottság feladata lesz a helyi és ágazati értéktárak összesítésével a Magyar Értéktár működtetése. A grémiumban elismert közéleti szereplők döntenek a Magyar Értéktárban nyilvántartandó nemzeti értékekről és a hungarikumokká nyilvánításról.  A Magyar Értéktár legjavából választják ki azokat a jellegzetes magyar értékeket, amelyek hungarikum-tanúsító védjegyet kaphatnak.

A magyarságtudat erősítése, a határon belüli és a külhoni magyar közösségek összefogása érdekében, valamint a szellemi, tudományos, kulturális és művészeti értékek számbavételének törvényi szabályozásával régi adósságát törlesztette a törvényhozás - jegyzi meg a közlemény.

Kapcsolódó elemek