Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fellegi az IMF képviselőivel találkozik Washingtonban

Fellegi Tamás a hét közepén Washingtonban folytatja az informális megbeszéléseket az IMF illetékeseivel, egyúttal csütörtökön részt vesz az Egyesült Államok fővárosában egy konferencián, amelyen áttekintik a magyar gazdaság és belpolitika egyes fontos kérdéseit


Dátum: 2012-04-04 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179412
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:47:39.246923, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA múlt héten szerdán a miniszter sajtóirodája azt közölte a Dow Jones hírügynökséggel, hogy Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter ezen a héten informális megbeszéléseket tart a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel Washingtonban. Az akkori közlemény szerint a megbeszélések célja, hogy előmozdítsa a Magyarországgal kötendő lehetséges készenléti hitelmegállapodásról szóló hivatalos tárgyalások megkezdésének előkészületeit.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Fellegi Tamás a német Marshall Alap meghívására részt vesz a Transatlantic Academy által szervezett, a magyarországi kilátásokról szóló panelbeszélgetésen. A miniszter előadást tart közgazdászoknak és elemzőknek az American Enterprise Institute által szervezett eseményen, valamint banki vezetőkkel is találkozik.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A washingtoni Transatlatic Academy honlapján már közzétették\xa0\xa0a Magyarországról szóló tematikus panelbeszélgetések programját. A\xa0\xa0csütörtökre tervezett kerekasztal-beszélgetésekről kiadott tájékoztató szerint Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter Bokros Lajos EP-képviselővel és Szapáry György washingtoni magyar nagykövettel vitatja meg Magyarország gazdasági helyzetét.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Ugyancsak ezen az eszmecserén az alkotmányos rendszerről vitatkozik majd Halmai Gábor alkotmányjogász és Szájer József fideszes EP-képviselő, a beszélgetésen részt vesz Jakab András, a heidelbergi Max Planck Intézetből és Kim Lane Scheppele a Princeton Egyetemről.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter egy ez év március 8-i, budapesti konferencián úgy érvelt: Magyarország célja a mielőbbi EU/IMF-megállapodás, nincs "B" terv. Kiemelte: a kormány a hivatalos EU/IMF tárgyalások mielőbbi megkezdésére és gyors lezárására törekszik, hiszen mindhárom tárgyaló fél, minden magyar állampolgár és minden nem kizárólag spekulációra játszó befektető közös érdeke, hogy a magyar gazdaság fenntartható államháztartási hiány mellett, fenntartható növekedési pályára álljon.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A tárca nélküli miniszter ez év március közepén már látogatást tett\xa0\xa0Washingtonban, ahol a megbeszéléseket követően az MTI-nek elmondta: közeledett Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF ) álláspontja abban, hogy az egyeztetés fókuszában a gazdasági-pénzügyi kérdéseknek kell állniuk.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A nemzetközi szervezetekkel folytatott tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter akkor az IMF-nél Reza Moghadammal, az IMF európai főosztályának igazgatójával, Willy Kiekens-szel, az IMF igazgatótanácsának tagjával és Christoph Rosenberggel, az IMF magyarországi tárgyalódelegációjának vezetőjével találkozott. Az egyeztetés arról folyt, hogy mikor és milyen feltételekkel lehet majd elkezdeni a tárgyalásokat az elővigyázatossági hitel-megállapodásról.', '']

Kapcsolódó elemek