A hülyeség - ha fájna, 2003. július 3.
Kovács László szerint az amerikaiak Irakban tömegpusztító fegyvereket találtak. A külügyminiszter a keddi Nap-keltében úgy vélekedett, hogy "egy részét azért megtalálták, csak nem annyit, amennyit gondoltak...".
Dátum: 2003-07-04 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12343
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:29:15.451419, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Nemzetnek ezt a budapesti amerikai nagykövetség nem tudta megerősíteni. Gorka Sebestyén biztonságpolitikai szakértő túlzásnak minősítette a miniszter szavait, szerinte az amerikaiak mindeddig semmiféle bizonyítékot nem találtak Irakban.
Igor Ivanovval tartott sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzet megkérdezte Kovács Lászlót is, mire alapozza megállapítását. Kitérő válaszában a miniszter elmondta: azzal az egy mondattal valójában arra gondolt, hogy Irak bizonyítottan nem tudott elszámolni több ezer vegyi robbanófejjel, s területén az ellenőrök a megengedettnél nagyobb hatótávolságú rakétákat is találtak. Az orosz külügyminiszter válaszában finoman, de világosan érzékeltette, hogy az orosz álláspont szerint a tömegpusztító fegyverek esetleges létezésének kérdésére csak a nemzetközi szervezetek adhatnak választ.
Magyar Nemzet, 2003. júlis 3.