Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér: Hiteltelenek a szocialisták kritikái

A szocialista miniszterelnökök múltjának ismeretében nem hitelesek a párt által megfogalmazott kritikák – jelentette ki Kövér László a Heti Válasznak adott interjújában. Az ideiglenes köztársasági elnök ugyanitt kijelentette: bántónak találja a felvetést, hogy Schmitt Pál lemondása után triumfált volna.


Dátum: 2012-04-04 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179431
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:47:46.235308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tNem hárította el magától a csütörtökön utcára kerülő Heti Válasznak adott exkluzív interjújában Kövér László ideiglenes köztársasági elnök, hogy követné Schmitt Pált az államfői székben. A politikus ugyanakkor hozzátette: „Korábban is volt olyan személy, akit erre a tisztségre alkalmasabbnak gondoltam, most is van". Kövér László hangsúlyozta, bántónak találja a felvetést, hogy Schmitt Pál lemondása után triumfált volna: tudható ugyanis, hogy a Fidesz befolyásos politikusai közül 2010 nyarán ő ellenezte legtovább a volt olimpiai bajnok köztársasági elnökké választását.', 'Az LMP titánjainak még sokat kell dolgozniuk, hogy felérjenek Schmitt Pál „méltatlanságának” színvonalára. A nyilas Kuruc.infóval a háta mögött a Jobbik sem tartozik a párbajképes társaságok közé – jelentette ki Kövér László a plágiumügyben megfogalmazott ellenzéki véleményekről szólva. A politikus bírálta az MSZP-t is, szavai szerint a szocialista miniszterelnökök múltjának ismeretében nem hitelesek a párt által megfogalmazott kritikák.', 'Kövér László emellett szólt arról is, miért ingerült az ügynökügyek ismételt előkerülése miatt, és miként kötik majd össze az állambiztonsági iratok szélesebb körű nyilvánosságát a lusztrációval.', '

A teljes interjú a Heti Válasz április 5-én megjelenő számában olvasható.']

Kapcsolódó elemek