Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ágh: A drogok elleni harcnak a megelőzésre kell helyeződnie

A Fidelitas szerint a kábítószerekre vonatkozó új szabályozás sikere garantált, mert a különböző szerek listája gyorsan és folyamatosan bővíthető, így a droglaborok immár nincsenek lépéselőnyben.


Dátum: 2012-04-04 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179442
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:47:49.974388, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kábítószerekkel, pszichotrop anyagokkal és az új pszichoaktív anyagokkal végezhető tevékenységekről, valamint az ezen anyagok jegyzékre vételéről és jegyzékeinek módosításáról szóló rendelet a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg. Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter ezzel kapcsolatban azt mondta az MTI-nek, hogy a kedden hatályba lépett rendeletben megfogalmazott komoly szankciók gátat szabhatnak a dizájner drogok forgalmának.

A Fidelitasnak, az Fidesz ifjúsági társszervezetének az elnöke az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a kiskapuk bezárásával megállítható "a dizájner drogok ijesztő terjedése". Az új rendelkezés - amely az úgynevezett C listán szerepelteti az új pszichoaktív szerek jegyzékét és törzsképletét - lezárja annak lehetőségét, hogy a drogterjesztők kisebb módosításokkal kibújjanak a törvény hatálya alól - hangsúlyozta Ágh Péter, hozzátéve ugyanakkor, hogy a tiltás csupán egy eszköz, amely ma sajnos elkerülhetetlen, de a drogok elleni harc terepének a megelőzésre kell helyeződnie.

Kapcsolódó elemek