Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogadhatatlan a jobbikos Baráth Zsolt kijelentése

Teljes mértékben elfogadhatatlannak tartja a kormány Baráth Zsolt jobbikos képviselőnek a parlamentben kedd este elhangzott kijelentését, az ugyanis "ellenkezik mindennel, amit a magyar Országgyűlés és a kormány alapvető értéknek tekint".


Dátum: 2012-04-04 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:47:50.951942, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kabinet nevében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a kormány - az új alaptörvényben és a magyar jogrendben rögzített módon is - a leghatározottabban elítél minden olyan megnyilatkozást, amely bármely, Magyarországon élő társadalmi csoport vagy kisebbség ellen nyíltan vagy burkoltan  irányul.

Baráth Zsolt keddi, napirend utáni felszólalásában Solymosi Eszterről emlékezett meg. A képviselő a korabeli vádakat felidézve úgy fogalmazott, a tiszaeszlári lányt zsidók ölhették meg 1882-ben, ám ezt szavai szerint az igazságszolgáltatás igyekezett elkendőzni, így az eljáró bíró "külső nyomásra kénytelen volt" felmentő ítéletet hozni. Fónagy János államtitkár a felszólalásra úgy reagált: a Jobbik ezzel "oda sorolta magát, ahova sokan gondolják", hogy tartozik. Mint mondta, a tiszaeszlári vérvád felemlegetése évszázados sebeket tép fel, és a képviselőnek, továbbá mindazoknak, akik megtapsolták, számolniuk kell a magyar társadalom és a világ ítéletével.

Kapcsolódó elemek