Orbán Viktor levele a polgári körök tagjainak
Orbán Viktor a polgári körökhöz írt levelében szeretettel hívja a polgári körök tagjait, kössenek minél többen egymással, egymásért Szövetséget. A levél mellékleteként letölthető a Szövetség Alapítólevele, a tagfelvételi lap és a csatlakozás módjáról szóló tájékoztató.
Dátum: 2003-07-04 09:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12346
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:29:16.437996, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kedves Barátaim!
Sokan és régóta vártak már arra, hogy olyan közélet jöjjön létre Magyarországon, amelyben megfelelő képviseletet talál a nemzeti gondolat és a keresztény értékrend. Ennek megteremtése érdekében május 17-én döntő lépésre szántuk el magunkat: arra, hogy széles, közéleti szövetséget kössünk. Szeretnék most köszönetet mondani minden biztatásért és bátorításért, amelyet az elmúlt hónapokban ehhez a munkához kaptunk!
Köszönöm azt az érdeklődést, amellyel május 17-én olyan sokan velünk voltak a budapesti Gesztenyéskertben, vagy távolról kísérték figyelemmel a SZÖVETSÉG születését. Fontos munkát végeztünk azon a napon: elfogadtuk a Szövetség ALAPÍTÓ LEVELÉT, amely célul tűzi ki egy nagy és erős néppárt kialakítását, nyitott kapukkal minden hasonlóan gondolkodó, hasonló értékeket valló honfitársunk előtt. A Szövetség elnöki feladataival engem bízott meg a Kongresszus, míg alelnökként ebben a munkában Pokorni Zoltán és Schmitt Pál segítenek.
Kérem, fogadják szívesen most ennek a fontos eseménynek a dokumentumát, a Szövetség Alapító levelét. Olvassák el, vitassák meg barátaikkal, ismerőseikkel, és juttassák el azokhoz is, akik esetleg nem kaptak belőle. Váljék ez az Alapító levél közös gondolkodásunk kiindulópontjává!
A Szövetség értelme éppen az, hogy lehetőséget teremt a közéleti találkozásokra és vitákra, a közös gondolkodásra és cselekvésre. Várunk ezért a Szövetségbe mindenkit, aki szabadnak érzi magát arra, hogy szövetséget kössünk egymással, egymásért: közös sorsunk kézbevételéért, jövőnk felelős alakításáért. Várjuk mindazokat, akik a nemzet jövőjét a családok, a kisebb-nagyobb közösségek megerősödésében, és az egymásról való gondoskodásban látják.
Kérem, hogy tekintsék át a csatlakozás módjáról szóló TÁJÉKOZTATÓT, és segítsenek a jelentkező kezdeti gondok megoldásában: jelezzék a belépéssel kapcsolatos észrevételeiket, nehézségeiket azért, hogy az esetleges problémákat megoldhassam, az akadályokat elháríthassam!
Szeretettel hívom Önöket, kössünk minél többen egymással, egymásért Szövetséget!
Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!
Orbán Viktor
A Szövetség elnöke
***
TÁJÉKOZTATÓ
A Szövetségbe történő belépésről
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetséghez két módon lehet csatlakozni:
1/ Aki közvetlenül egy (de legfeljebb három) tagozathoz kíván csatlakozni, az nyújtsa be a kitöltött tagfelvételi lapot személyesen vagy postai úton az alábbi címre:
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, Szervezési Osztály, 1062 Budapest, Lendvay u. 28.
A kérelemről a tagozat elnöksége következő ülésén dönt. A döntésről a tagozat elnöksége értesíti a tagjelöltet, illetve a tagfelvételi lapon megjelölt (lakó- vagy munkahely szerinti) helyi szervezetet, amelynek nyilvántartásában az új tag szerepelni fog. Ettől kezdve tagdíjfizetési kötelezettségének az új tag e helyi szervezetnél tehet eleget.
2/ Aki egy helyi szervezethez kíván csatlakozni, az a kitöltött tagfelvételi lapot a helyi szervezet elnökségénél nyújtsa be személyesen vagy postai úton. A közgyűlés legkésőbb 90 napon belül dönt a tagfelvétel kérdéséről. A tagfelvételi lapon meg lehet jelölni, hogy a tagjelölt kíván-e egyúttal valamelyik tagozathoz is csatlakozni. A helyi szervezetekről szükség esetén tájékoztatás a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség területi koordinációs irodáitól kérhető az alábbi címeken:
A Fidesz Területi Koordinációs Irodái
Baranya
Vezető: Raffay Gábor
Adminisztrátor: Wollár Gabriella
Cím: 7622 Pécs, Zólyom u. 2.
Levelezési cím: 7602 Pécs, Pf. 182
Telefon: 72/516-924
Fax: 72/212-522
E-mail: [email protected]
Bács-Kiskun
Vezető: Bárth Balázs
Adminisztrátor: Sepsi Ildikó
Cím: 6000 Kecskemét, László Károly utca 16.
Telefon: 76/320-551
E-mail: [email protected]
Békés
Vezető: Nagy Sándor
Adminisztrátor: Kocsis Gabriella
Cím: 5600 Békéscsaba, Szent István tér 6. I. em.
Telefon: 66/444-112
E-mail: [email protected]
Borsod-Abaúj-Zemplén
Vezető: Takács István
Adminisztrátor: Kádas Anikó
Cím: 3530 Miskolc, Kossuth L. u. 16.
Telefon: 46/340-304
E-mail: [email protected]
Budapest
Vezető: Gálos Mónika
Adminisztrátor: Fábián Tamara, Torma Szilvia
Cím: 1054 Budapest, Perczel Mór u. 4. I. em. 1.
Telefon: 1/354-1881, 354-1882, 354-1883
Fax: 1/354-1885
E-mail: [email protected]
Csongrád
Vezető: Berényi Károly
Adminisztrátor: Tápai Anikó
Cím: 6720 Szeged, Deák Ferenc u. 28.
Levelezési cím: 6701 Szeged, Pf. 741
Telefon: 62/555-761
E-mail: [email protected]
Fejér
Vezető: Kiss András
Adminisztrátor: Gerencsér Ágnes
Cím: 8000 Székesfehérvár, Kossuth u. 15.
Telefon: 22/501-208
Fax: 22/501-207
E-mail: [email protected]
Győr-Moson-Sopron
Vezető: Horváth Csabáné
Adminisztrátor: Stöckertné Ildikó
Cím: 9400 Sopron, Új u. 3.
Levelezési cím: 9401 Sopron, Pf. 256
Telefon: 99/311-284, 506-751
E-mail: [email protected]
Hajdú-Bihar
Vezető: Radácsiné Gargya Csilla
Cím: 4032 Debrecen, Poroszlai út 97.
Telefon: 52/482-563
E-mail: [email protected]
Heves
Vezető: Buttinger László
Adminisztrátor: Sebestyén Melinda
Cím: 3300 Eger, Katona tér 7.
Telefon: 36/410-165
E-mail: [email protected]
Jász-Nagykun-Szolnok
Vezető: Szántó Antal
Cím: 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. III. em.
Levelezési cím: 5001 Szolnok, Pf. 247
Telefon: 56/513-360
E-mail: [email protected]
Komárom-Esztergom
Vezető: Száraz Róbert
Adminisztrátor: Benedek Olimpia
Cím: 2800 Tatabánya, Komáromi út 51.
Levelezési cím: 2801 Tatabánya, Pf. 1295
Telefon: 34/511-932
E-mail: [email protected]
Nógrád
Vezető: Szabó Csaba
Adminisztrátor: Pál Tímea
Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 13. I./6.
Telefon: 32/310-359
E-mail: [email protected]
Pest
Vezető: Szerenka Tibor
Adminisztrátor: Princz Erika
Cím: 1111 Budapest, Karinthy Frigyes u. 25.
Telefon: 1/466-4076
E-mail: [email protected]
Somogy
Vezető: Sitányiné Csík Zsuzsa
Cím: 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14. II./2.
Telefon: 82/512-743
E-mail: [email protected]
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Vezető: Seszták Oszkár
Adminisztrátor: Obágy Mónika
Cím: 4400 Nyíregyháza, Luther u. 3.
Telefon: 42/504-096, 504-098
Fax: 42/504-097
E-mail: [email protected]
Tolna
Vezető: Kapitány Zsolt
Adminisztrátor: Szabóné Horváth Katalin
Cím: 7100 Szekszárd, Hunyadi u. 4.
Telefon: 74/511-727
E-mail: [email protected]
Vas
Vezető: Tóth Erzsébet
Adminisztrátor: Korc Zoltán
Cím: 9600 Sárvár, Ady E. u. 1.
Telefon: 95/320-701
E-mail: [email protected]
Veszprém
Vezető: Polgárdy Imre
Adminisztrátor: Gaálné Vörösmarty Éva
Cím: 8500 Pápa, Eötvös J. u. 21.
Telefon: 89/510-090
E-mail: [email protected]
Zala
Vezető: Székely Emőke
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4.
Levelezési cím: Pf. 357
Telefon: 92/511-135
Fax: 92/511-136
E-mail: [email protected]
Honlap: www.fidesz-zala.org.hu
A csatlakozással kapcsolatos további kérdéseivel és észrevételeivel keresse a Demokrácia Központ munkatársait a (06-1) 475-09-46 telefonszámon, a [email protected] email-címen, vagy a Szervezési Osztályt a (06-1) 475-61-34 telefonszámon, illetve a [email protected] email-címen.
Kérdéseit a 06-80-200-300 ingyenes telefonszámon is fölteheti.
A tagfelvételi lap letölthető a www.fidesz.hu honlapról, valamint kérhető a Szövetség Központi Hivatalában, illetve a megyei irodákon.
A tagfelvételi lap sokszorosítható.
Üdvözlettel:
a Demokrácia Központ