Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pénteken még lehet pályázni az Ady Endre ösztöndíjra

Ma még lehet pályázni a külhoni magyar nyelvű oktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű diákoknak hirdetett Ady Endre-ösztöndíjra. A program keretében 30 millió forintot osztanak szét.


Dátum: 2012-04-06 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:48:02.754412, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és a Wekerle Sándor Alapkezelő által meghirdetett pályázatra a határon túli magyar nyelvű oktatásban részt vevő, magyar nemzetiségű, 6-13. évfolyamon (alapfokú iskolában vagy középiskolában) tanulók jelentkezhetnek. Pályázatot kizárólag olyan diák nyújthat be, akinek kimagasló a tanulmányi eredménye és szociálisan hátrányos helyzetű.

A cél, hogy pénzügyi segítséget nyújtsanak a határon túli magyar nyelvű közoktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges tanulóknak, akik a támogatás révén zavartalanabbul folytathatják tanulmányaikat.

A keretösszegből várhatóan háromszáz diák kaphat segítséget, a támogatást várhatóan május 15. és június 30. között folyósítják.

A pályázattal kapcsolatos részletes információk a www.szmpsz.sk vagy a www.wekerle.gov.hu honlapon olvashatók.

Kapcsolódó elemek