Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Navracsics: Kiemelkedő cél az ügyfélközpontúság

Az átalakítást két dolog mentén kezdték el kialakítani: az egyik a gazdaságosság és a hatékony működés követelményének szem előtt tartása, a másik pedig az, hogy az állam valóban betöltse szolgáltató szerepét, amikor az állampolgárok találkoznak vele – hangsúlyozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Vidék Magazinnak adott interjújában.


Dátum: 2012-04-06 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:48:06.595461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tKormányalakításkor az egyik alapvető cél volt, hogy olyan lépéseket tegyünk, amelyek segítik Magyarország versenyképességének erősödését – jelentette ki Navracsics Tibor. A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, régóta látszott, hogy ehhez szükség van a nagy ellátórendszerek átalakítására és az állam újraszervezésére.', 'Mint mondta, az átalakítást két dolog mentén kezdték el kialakítani: az egyik a gazdaságosság és a hatékony működés követelményének szem előtt tartása, a másik pedig az, hogy az állam valóban betöltse szolgáltató szerepét, amikor az állampolgárok találkoznak vele. Azt remélem, hogy ezt az ügyfélközpontú működést tapasztalják mindazok, akiknek egy-egy kormányhivatalban akad dolguk – szögezte le.', 'A járások bevezetéséről szólva kiemelte, a kormány célja az, hogy az önkormányzatok a valóban hozzájuk tartozó feladatokkal tudjanak foglalkozni. Az alapvető koncepció az – mint ahogy a kormányhivatalok létrejöttéhez is egy szervezetegyszerűsítés vezetett, hiszen 14 szakigazgatási szerv integrációjával jöttek létre- , hogy az állam\xa0 a saját feladatait a saját intézményrendszerén keresztül lássa el – hangsúlyozta Navracsics Tibor. A politikus rámutatott, hogy az átalakítás során szem előtt tartják azt is, hogy az ügyfélnek a lehető legkevesebbet kelljen majd utaznia az ügyei elintézéséért.', 'A teljes interjú a Vidék Magazin áprilisi számában olvasható.

']

Kapcsolódó elemek