Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Borászati eszközök vásárlását segítő pályázat indul

Borászati eszközök vásárlására igénybe vehető 1,2 milliárd forintos európai uniós pályázati lehetőség nyílik meg az év második felétől – jelentette be V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztési államtitkára pénteken Villányban.

Dátum: 2012-04-06 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179501
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:48:11.209607, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az államtitkár a Magyar Bortelepülések Szövetségének pénteki közgyűlése után nyilatkozott a sajtó képviselőinek. V. Németh Zsolt az MTI kérdésére elmondta: az eszközök vásárlását segítő, az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap felhasználásával nyíló pályázati kiíráson bármelyik borászat indulhat. A támogatás mértéke maximum negyven százalékos lesz, s legfeljebb 100 millió forintot lehet elnyerni a kiíráson – tette hozzá az államtitkár.

V. Németh Zsolt elmondta azt is, emellett számos más pályázat segíti a szőlő- és borágazathoz kötődő vállalkozásokat; turisztikai célra például májustól lehet támogatásokat szerezni. Az államtitkár beszámolt arról is, hogy hosszas társadalmi párbeszéd után nemrégiben készült el a Nemzeti Vidékstratégia, amely kiemelten foglalkozik az ágazattal.

Elmondta: a stratégia, megcélozza borágazat versenyképességének növelését, a termőhelyek védelmét, a termőterületek csökkenésének megállítását, az ősi magyar, nemzetközi szinten bizonyított fajták megőrzését. A 31 tagot számláló Magyar Bortelepülések Szövetsége legutóbb 2009 végén tartotta rendes közgyűlését.

Horváth István, Szekszárd fideszes polgármestere, a szövetség elnöke elmondta, a szövetségben munkálkodó településvezetők feltett szándéka, hogy a szervezet fontos szerepet játsszon a magyar borturizmus, borkultúra és a településeken tevékenykedő szőlészetek, borászatok fejlődésében, fejlesztésében. Az esemény házigazdájául szolgáló pincészet tulajdonosa, egyben a Baranya megyei közgyűlés elnöke, Tiffán Zsolt (Fidesz) megjegyezte: a jövőben mindent meg kell tenni a borvidékek fejlődéséért, ugyanis vélekedése szerint a borászat és a hozzá kapcsolódó borturizmus jelentős számban, s folyamatosan teremthet új munkahelyeket.

Kapcsolódó elemek