Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vasúti és közúti fejlesztés Békéscsabán negyven milliárd forintból

A páneurópai négyes számú közlekedési folyosó Békéscsaba-Lökösháza közötti szakaszán 2013-ban korszerűsítési munkálatok indulnak EU-támogatásból - tájékoztatta az MTI-t Vantara Gyula (Fidesz-KDNP), Békéscsaba polgármestere.


Dátum: 2012-04-10 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:48:19.377095, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A páneurópai négyes számú közlekedési folyosó Békéscsaba-Lökösháza közötti szakaszán 2013-ban korszerűsítési munkálatok indulnak uniós támogatásból, a Békéscsabát érintő beruházások összege negyven milliárd forint, száz százalékos támogatás mellett. A fejlesztés alapjaiban rendezi majd át a városi közlekedés szerkezetét és biztonságát, hasonló volumenű közlekedés-fejlesztés támogatás nélkül évtizedeket igényelt volna - mondta el Vantara Gyula polgármester.

A kivitelezési munkálatok a mezőmegyeri aluljáró építésével indulnak 2013-ban és az összes többi, várost érintő fejlesztés 2014-ben. A projektnek köszönhetően javul Békéscsaba nemzetközi megközelíthetősége, a páneurópai vasúti folyosó az egyik legfontosabb összeköttetést jelenti Európa és a Balkán között, csökken a menetidő Budapest és Békéscsaba között, a vasúti pályaszakasz korszerűsítése után óránként 160 kilométer sebességgel közlekedhetnek a vonatok. Békéscsaba a város logisztikai felértékelődésére és a befektetők nagyobb érdeklődésére is számít a beruházást követően.

A Békéscsabát érintő vasúti és közúti beruházások keretében átépítik a vasútállomás teljes vágányhálózatát a, a fővágányokon a vonatok 120 kilométeres sebességgel haladnak át. Megújul az állomás épülete és a műemlékvédelem alatt álló peron-tető, új parkoló lesz és korszerű utas-tájékoztatási rendszer.

A komplex közlekedésfejlesztési program részeként a város több pontján épülnek különböző szinteken korszerű és biztonságos közúti csatlakozások kerékpár utakkal, gyalogos átkelőkkel, több vasúti átjáró megszűnik, átjárhatóbb lesz a vasúton túli Jamina városrész és a vasúton inneni belváros, gyorsabb és biztonságosabb lesz a közlekedés a városrészek között gépkocsival, kerékpárral és gyalogosan.

Kapcsolódó elemek