Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Krisztus feltámadása valódi értelmet tud adni életünknek"

Kérem engedje meg, hogy egy friss Ökumenikus üzenettel köszöntsem Önt Nagypéntek alkalmából.


Dátum: 2012-04-06 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:48:21.853838, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\t“Az igazán nagy dolgok megéléséhez békére és csendre van szükség. Ki kell emelkednünk felszínes szétszórtságunkból. A kereszténységnek van reményt hordozó igazsága. Éppen a húsvét ünnepe ad számunkra vigasztalást, reményt és erőt, mert Jézus Krisztus drámája nem ért véget nagypénteken a kereszten. (...) Krisztus feltámadása valódi értelmet tud adni életünknek, amely oly sokszor céltalannak, üresnek tűnik. Az Ő fénye beragyogja az egész történelmet. Nem a szürkeségé, nem a kudarcé az utolsó szó. Jézus már legyőzte a bűnt és a halált és a holtaknak életet ajándékozott. Ő minden embert megváltott. Ő hív meg a szeretetre, amely nem szűnik meg soha.', 'Húsvét üzenete tehát abban áll, hogy hittel csatlakozzunk a feltámadt Krisztushoz és a tőle kapott erővel tartsunk ki, sőt növekedjünk a szeretetben, és így építsük országát, a szeretet civilizációját.', 'Ezért tisztelünk minden embert, bármilyen világnézeti meggyőződést, hitet valljon is. Ezért tekintünk szolidáris szeretettel minden családra, minden népcsoportra, minden vallási közösségre. Ezért kívánunk mindenkivel együtt dolgozni a megbékélés, a bizalom és a szeretet kultúrájáért.”

(Erdő Péter bíboros és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának és tagegyház-vezetőinek közös üzenete.)', 'Személyes húsvéti ajándékként kérem fogadja szeretettel egyik kedvenc filmemet, a ‘30-as évek végén forgatott amerikai produkciót, melyben megelevenednek szülőföldem, Kalocsa, és a puszta népviseletei és népszokásai.', 'A gyönyörű színesfilm kattintásra itt érhető el:', 'http://www.youtube.com/watch?v=cw72D9p0q_0']

Kapcsolódó elemek