Tükörkép
Dátum: 2012-04-11 09:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179557
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:48:31.422347, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bándy Péter: A polgári pártszövetség támogatottsága még mindig kimagasló, vélhetően azért, mert a többség tovább lát az orra hegyénél. Tudja, hogy a mostani nehézségekért nem a jelenlegi kormány a felelős, hanem ez a két szocialista ciklus örökségének, az uniós gazdasági válságnak és a ránk nehezedő, politikai célzatú nyomásgyakorlásnak az együttes következménye.
És az ellenzéki ötletek láthatóan fogynak. Úgy indultak neki az esztendőnek, hogy most majd jönnek a tíz- és százezres tüntetések. Az Opera előtti tömeg mérete viszonylag elfogadhatónak is látszhatott, egészen január 21-ig, amikor a Békemeneten legalább tízszer annyian vonultak fel a kormány mellett. Jó eszköznek tűnhetett az is, hogy az Európai Unión keresztül próbálják megfúrni a kormányt. Csakhogy ez a fegyver visszafelé sült el, és a hisztérikus támadások láttán összezárt a polgári tábor.
A legnagyobb mélyütést pedig épp a magát új erőnek beállító LMP szenvedte el, amikor általa kulcsfontosságúnak beállított témákban kerek perec kimondva érdektelenségbe fulladt a népszavazási kezdeményezésük, hiába szállt be az akcióba az utolsó héten demonstratívan az MSZP is. A népszavazási akció nemcsak az LMP bukása, hanem a kormánnyal szembeni vélt elégedetlenségre támaszkodó teljes ellenzéki blokk súlyos kudarca is.