Kiemelt figyelmet fordít a gyerekekre az új Btk.
A gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényjavaslat célja, hogy megerősítse a gyermekek magas szintű védelmét a büntető- és polgári eljárásokban - mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a javaslat általános vitáját megnyitó expozéjában szerdán a parlamentben.
Dátum: 2012-04-11 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179569
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:48:35.809031, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az igazságügyi államtitkár kitért arra: a hatósági eljárásokban, például egy gyermekelhelyezési perben vagy egy bántalmazás miatt indult büntetőügyben, akár a gyermek egész további életét befolyásoló döntés is születhet, ezért fontos, hogy a gyermek az eljárás minden szakaszában értse, mi történik vele, cselekedeteinek mik a következményei, és fontos az is, hogy véleményét megfelelő súllyal vegyék figyelembe a hatóságok. Mint mondta, az előterjesztés további garanciákat ad a fiatalkorú terhelt és a kiskorú tanú meghallgatásával kapcsolatban. A polgári perrendtartásról szóló törvénybe a javaslat új elemként venné be a kiskorúak meghallgatásának, illetve kihallgatásának szabályait, amelyek szerint minden tájékoztatást és figyelmeztetést a kiskorú korára és érettségére figyelemmel kell megfogalmazni, számára érthető módon kell közölni - magyarázta.
Közölte: emellett a javaslat egyes bűncselekmények, főként szexuális cselekmények esetében megváltoztatná az elévülési időket, így a bűncselekmény sértettjének a nagykorúvá válásától még öt évig lenne lehetősége az eljárás megindításához szükséges jognyilatkozatot tenni. Szerinte ez azért fontos, mert a nagykorúság elérésével, a bántalmazó környezetből való kikerülés után a sértettnek akkor is lesz lehetősége a feljelentésre, ha a bűncselekmény egyébként már elévült volna. Szintén a változások között említette, hogy a javaslat értelmében a jövőben emberölésben lesz bűnös az az elkövető, aki 14 év alatti személyt öngyilkosság elkövetésére bír rá. Hozzátette: módosul az erőszakos közösülés, a szemérem elleni erőszak és a megrontás tényállása, valamint a kiskorú veszélyeztetésének tényállásába a módosítás nyomán belekerülne a kiskorú érzelmi fejlődésének veszélyeztetése is.
Répássy Róbert beszámolt arról is, hogy az előterjesztés a fiatalkorúak esetében csökkentené a pénzbüntetés tételeit annak érdekében, hogy ez a büntetési forma a fiatalkorúakkal szemben szélesebb körben alkalmazható legyen, akár a szabadságvesztés alternatívájaként. Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány letette voksát a gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósítás mellett, de ez a javaslat csak az első lépés, a kormány elkötelezett abban, hogy a jogszabályi és intézményi fejlesztéseket továbbvigye.
Fidesz: az elmúlt évtizedek erkölcsi romlása indokolttá teszi a javaslatot
Varga István, a Fidesz vezérszónoka a törvényjavaslat osztatlan támogatottságára hívta fel a figyelmet, majd úgy fogalmazott, hogy az elmúlt évtizedek erkölcsi romlása feltétlenül indokolttá tesz egy olyan indítványt, amelyet minden politikai erő támogat, és a társadalom egyik legfontosabb pillérét, a gyermekeket és az ő jövőjüket védi. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az előterjesztés nem csodaszer, nem fogja megoldani a társadalmi feszültségeket, a növekvő gyermekbűnözést, ám a javaslatnak köszönhetően olyan bűncselekmények kerülhetnek a bűnüldöző hatóságok elé, amelyek egyébként soha nem derülnének ki.
Az államtitkárhoz hasonlóan a kormánypárti politikus is példaként említette azt az új elemet, amely szerint a jövőben emberölésnek minősülne az is, ha valaki egy 14 év alatti gyermeket vagy egy akaratnyilvánításra képtelent öngyilkosságra bír rá. Hozzátette továbbá, az indítvány lehetőséget ad arra, hogy a bíróság a kiskorú védelmében is elrendelhessen zárt tárgyalást.