Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Ha csak eggyel kevesebb baleset történik, akkor már megérte"

Véd-elem a mellényem! néven kampányt indít Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata az óvodások és kisiskolások védelme érdekében - Bús Balázs polgármester javaslata egy újabb „látható” intézkedéssel fokozza a gyermekek biztonságát. A kerület összes, önkormányzati fenntartású intézményébe járó óvodása és alsó tagozatos tanulója láthatósági mellényt kap. Ebbe a korcsoportba összesen 8146 gyermek tartozik, akiket mostantól kezdve az óvodai felügyeleti idő, illetve a tanítási idő alatt, a közutakon való közlekedésük során ez az úgynevezett sárga mellény véd és ad nekik biztonságot. A külföldön régóta bevált módszert a III. kerület elsőként vezeti be Budapesten – hangzott el a Csillaghegyi Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2012-04-11 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179570
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:48:36.191121, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója a sajtótájékoztatón személyes tapasztalatairól beszélt. Elmondta, mielőtt szóvivő lett volna, több mint húsz évig budapesti eset-rohamkocsikban dolgozott, és jól emlékszik arra a tehetetlen dühre, amit akkor érzett, amikor a baleset helyszínére érkezve súlyosan sérült gyereket talált. Mindig az jutott eszembe, hogy ezeket az eseteket kivétel nélkül meg lehetett volna előzni – fűzte hozzá. A szóvivő szerint a megelőzés kiváló módszere a láthatósági mellény.

Szandi háromgyermekes édesanyaként személyes véleményét fogalmazta meg. Az énekesnő nagyon jó ötletnek tartja a láthatósági mellényt, és biztos abban, hogy nagyon sok baleset kerülhető majd el.

Kurilla Györgyi, a Csillaghegyi Általános Iskola igazgatója arról beszélt, hogy az intézmény kapuja nagyon forgalmas utcára nyílik, ezért még nagyobb figyelmet fordítanak a gyermekek nevelésekor az utcai balesetek megelőzésére, a veszélyhelyzetek csökkentésére, elkerülésére. Az igazgató szerint a láthatósági mellények még biztonságosabbá teszik a kisgyermekek mindennapi életét. A gyerekek örömmel veszik át a mellényeket, mi pedig törekszünk arra, hogy viseljék azt – jelentette ki Kurilla Györgyi.

A sajtótájékoztatón elhangzott: mind területileg, mind közúti forgalmát tekintve Óbuda-Békásmegyer az egyik legnagyobb a fővárosi kerületek között. Bár a sárga mellény használata nem újdonság, mégis nagyon ritkán látjuk, hogy így védenék a gyerekeket a tanítási idő alatt. A külföldön régóta bevált módszert a III. kerület elsőként vezeti be Budapesten. A mellények hátoldalán Óbuda logója, az óvoda, iskola neve, mellrészén pedig a városrész címere szerepel.

Kapcsolódó elemek