Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Országszerte megemlékeznek a holokauszt áldozatairól

A holokauszt magyarországi áldozataira emlékeznek hétfőn, április 16-án országszerte; a magyar kormány hivatalos megemlékezéseit a budapesti Holokauszt Emlékközpontban, Szolnokon és Tatabányán tartják - tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-t.


Dátum: 2012-04-11 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:48:38.534888, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA KIM a hétfői emléknap kapcsán utalt arra, hogy 1944-ben ezen a napon, április 16-án kezdték meg az első gettók felállítását Kárpátalján, majd a következő hónapokban ott és Északkelet-Magyarországon tizenhárom nagyobb gettót és bevagonírozási központot hoztak létre, ahonnan 437 ezer zsidót hurcoltak el.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A közlemény szerint a fővárosban ebben az évben már április 15-én, vasárnap megkezdődnek a megemlékezések. \xa0\xa0\xa0\xa0Az idén 10 éves Terror Háza Múzeum előtt vasárnap 15 órától "Ember az embertelenségben" címmel tartanak emlékkoncertet, amelyen a Nyári Kvartett és a Parafónia Zenekar lép fel. A koncert után beszédet mond Schmidt Mária, a múzeum igazgatója és Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A Wallenberg-centenárium kapcsán az idén szintén 10 éves Budapesti Élet Menete Alapítvány emléksétát tart vasárnap 16 órától, a résztvevők a Salkaházi Sáráról elnevezett rakpartról a Wallenberg rakpartra vonulnak. Az eseményen Per Westerberg, Svédország parlamentjének elnöke mond beszédet.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A kormány hétfőn 10 és 17 óra között a IX. kerületi, Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban várja mindazokat, akik szeretnék elhelyezni az emlékezés mécseseit és köveit a holokauszt magyarországi áldozatainak tiszteletére.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az intézményben aznap "Áldozatok és embermentők" elnevezéssel információs szolgálat üzemel, azon keresztül a betérők bejelenthetik olyan áldozatok adatait, akiknek még nem bukkantak a nyomukra a hozzátartozók, vagy akiket még nem regisztráltak az emlékközpont adatbázisában, s információkat adhatnak és kaphatnak embermentőkről.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az emlékközpont épülete előtt hétfő délután megemlékezést tartanak, amelyen Szita Szabolcs igazgató mond beszédet. Végül a Holocaust Közalapítvány átadja a Simon Wiesenthal-díjat; ezt 2008 óta olyan emberek kaphatják meg, akik önkéntes munkájukkal elősegítették a magyarországi holokauszt áldozatai emlékének megőrzését.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A Holokauszt Emlékközpontban 10 óra és 12.30 óra között Bagó Bertalan, Kútvölgyi Erzsébet, Feke Pál, Polyák Lilla színművész, valamint Kökény Attila énekes csatlakozik az előre bejelentett látogatócsoportokhoz. A programban részt vevő ismert személyiségek egy-egy terem bemutatása mellett felelevenítik személyes vagy családi emlékeiket, hogy a fiatal korosztály közvetlenebb képet alkothasson erről az időszakról.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Szolnokon hétfőn 9 órakor megemlékezés tartanak a gettó hajdani területén, ahonnan helyi szokás szerint néma sétával vonulnak át a résztvevők a Szolnoki Galériához. A galériában 9 óra 30 perckor kezdődik a hivatalos műsor, azt követően Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára mond beszédet.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Tatabányán, a volt zsinagógánál koszorúzással emlékeznek a holokauszt magyarországi áldozataira, majd az Edutus Főiskola aulájában folytatódik az emlékműsor. Itt Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár mond beszédet.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A programról további információk a holokausztaldozatai.kormany.hu honlapon találhatóak - áll a közleményben.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartják a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját. A magyarországi zsidók gettókba zárása 1944. április 16-án kezdődött meg Kárpátalján, az akkori Magyarország területén. Ezt követte ausztriai, németországi és lengyelországi haláltáborokba hurcolásuk. Néhány hónap alatt több százezer vidéki magyarországi zsidó embert gyilkoltak meg a koncentrációs táborokban.', '']

Kapcsolódó elemek