Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hatékony fellépés a zsebszerződések ellen

Zsebszerződések révén közel egymillió, de akár másfél millió hektár magyar földterület is kerülhetett külföldiek kezébe, főleg a Dunántúlon - mondta el Budai Gyula, a vidékfejlesztési tárca államtitkára a zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság első ülésén.


Dátum: 2012-04-12 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179593
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:48:44.331143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA Vidékfejlesztési Minisztériumnak (VM) az ülésről beszámoló szerdai közleménye szerint a tárcaközi bizottságot vezető államtitkár elmondta azt is, hogy a legnagyobb számban osztrákok kötöttek feltételezhetően jogellenes szerződéseket. A VM közleménye rögzíti: a bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy a legfontosabb feladat azoknak a jogszabályoknak a megalkotása, amelyek lehetővé teszik a jogtalan szerződések kiszűrését és szankcionálását. Meg kell határozni a zsebszerződés büntetőjogi fogalmát, és a jogellenes ügyleteket olyan szankcióval kell sújtani, ami visszatartó erővel bír. Eredményes lehet az a javaslat, amely büntetlenséget ajánl azoknak, akik egy bizonyos határidőig feltárják jogtalan szerződésüket.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az ügyészségnek biztosítani kell, hogy közérdekből megtámadhassa a zsebszerződéseket. Módosítani kell az ingatlan-nyilvántartási szabályozást is, hogy a nyilvántartásban megjelenő gyanús szerződéseket vizsgálni lehessen - áll a közleményben.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A rendőrség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai folyamatosan ellenőrizni fogják a határon átlépő külföldi gazdálkodókat. Vizsgálják a gépjárművek papírjait, műszaki állapotát, illetve azt, hogy a földhasználók befizetik-e a helyi adókat, a munkavállalókat a jogszabályoknak megfelelően alkalmazzák-e, vagy például a fúrt kútra van-e engedélyük.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A közlemény emlékeztet arra: Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter március végén jelentette be, hogy a kormány tárcaközi bizottságot állított fel annak érdekében, hogy felszámolja a gyanús földszerződéseket. Az érintett hatóságok és minisztériumok együttműködve, összehangoltan ellenőriznek minden feltételezhetően jogellenes földszerződést; ennek érdekében a bizottság jogi és technikai eszközöket dolgoz ki.', '']

Kapcsolódó elemek