Kórházprivatizációs törvény: AB-hez fordult a Nyugdíjasok Pártja is
Az Alkotmánybírósághoz fordult a Nyugdíjasok Pártja a kórháztörvénnyel kapcsolatban. Az MTI-hez is eljuttatott pénteki beadványában a törvény semmissé nyilvánítását javasolja a szervezet. A párt a törvényt tartalmi szempontból és "megalkotásának formája" szempontjából is alkotmányellenesnek tartja.
Dátum: 2003-07-04 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12358
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:20.630793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tartalmilag azért, mert szerintük a jogszabály "feleslegesen növeli az egészségügyi kiadásokat, ezen keresztül indokolatlanul rontja a költségvetés egyensúlyát és fokozza az ország eladósodását". Ezt a gazdaságosságnak az alkotmány 19. paragrafusában megfogalmazott követelményével vélik ellentmondónak.
A beadvány megfogalmazói úgy értékelik: az Országgyűlés, "figyelmen kívül hagyva a köztársaság elnökének az újabb megfontolásra való felhívását, szemmel láthatóan érdemi mérlegelés nélkül küldte vissza a szöveget az elnökhöz". "Ez az eljárás sértően megkérdőjelezi az elnök ítélőképességét" - utal a beadvány az elfogadás körülményeire.
A párt úgy véli: bár az alkotmány ezt a kérdést nem sorolja a kétharmados többséget igénylő törvények közé, de egy ilyen súlyú téma esetében kívánatos lenne olyan egyezségre jutni, amellyel a képviselők kétharmada egyetért.
MTI - fidesz.hu