Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Martonyi: Erősíteni kell a magyar-kínai kapcsolatokat

Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarország és Kína stratégiai partnerek, kitűnőek a kapcsolataik, és azokat a továbbiakban is minden területen erősíteni kell. Ugyanitt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a válság rávilágított arra, hogy új egyensúlyt kell találni az állam és a piac viszonyában, erős államra van szükség.


Dátum: 2012-04-12 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179602
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:48:47.560193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A külügyminiszter a Kína-Közép- és Kelet-Európa szimpózium csütörtöki megnyitóján azt mondta, a magyar külpolitika alakításában új irányvonalként határozták meg a globális nyitás fontosságát. Magyarország mindent megtesz azért, hogy új partnereket találjon valamennyi kontinensen - mutatott rá. Úgy fogalmazott, ez a nyitás tettekben is megnyilvánul, példaként említve, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Matolcsy Györgyöt a magyar-kínai kapcsolatok fejlesztéséért felelős biztosnak nevezte ki. Megjegyezte, Magyarország azonban nemcsak a közelmúltban kezdett érdeklődni Kína iránt.

Martonyi János kiemelte, a világ országai versengenek a kínai befektetőkért, és a közép-európai régióban együttműködésre van szükség azért, hogy a térség államai vonzónak tűnjenek a kínai vállalatok előtt.

['\nMatolcsy: Kelet-Közép-Európa politikailag stabil', 'Matolcsy György a rendezvényen hangsúlyozta, Kelet-Közép-Európa a gazdasági válság ellenére is politikailag stabil régió, és ez nagyon fontos szempont a 21. században. Mint mondta, erősíteni kell az együttműködést Kína és Kelet-Közép-Európa között, és ezt az új stratégiai partneri kapcsolatot szilárd alapokra kell építeni.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A tárcavezető arról is beszélt: a válság rávilágított arra, hogy új egyensúlyt kell találni az állam és a piac viszonyában, erős államra van szükség. Emellett új szabályozást kell kidolgozni a pénzügyi szektorban, mert önszabályozó piac nem létezik, azt az államnak kell szabályoznia - hangoztatta.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Azt mondta: a 21. században kiemelt szerep jut az innovációnak, az oktatásnak és a kutatás-fejlesztésnek, és ezeken a területeken is hatékony együttműködést alakíthatnak ki Kínával. Matolcsy György továbbá felhívta a figyelmet a munkahelyteremtés fontosságára is, mert - mint mondta - egy ország fejlődéséhez elengedhetetlen az ipar nyújtotta szilárd alap. Megjegyezte, erre Kína is bizonyíték.

']

['\nFolyamatos reformokra van szükség', 'Szong Tao (Song Tao) kínai külügyminiszter-helyettes a tanácskozáson kiemelte, a gazdasági válság megmutatta, hogy minden országban folyamatos reformokra van szükség, csak így lehet megfelelni a kihívásoknak. Az országok kölcsönösen függnek egymástól, és ebben a helyzetben Kína nem teheti meg, hogy csak Ázsiára összpontosítson külkapcsolatai építésében, ahogyan Kelet-Közép-Európa sem engedheti meg magának, hogy kizárólag Európára fókuszáljon - mutatott rá.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Mint hangsúlyozta, Kína és Kelet-Közép-Európa együttműködése az elmúlt években mindkét félnek előnyös volt, több versenyképes kínai vállalat érkezett a régióba, ahol munkahelyeket teremtett, és egyúttal erősítette a Kínához fűződő kapcsolatokat. A kínai befektetések sokat segíthetnek a térségnek a válság kezelésében is - jegyezte meg.', 'Figyelmet kell szentelni a kulturális kapcsolatokra is', 'Justyna Szczudlik-Tatar, a Lengyel Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének elemzője előadásában arról beszélt, hogy az országok közötti kapcsolatok vizsgálatakor gyakran csak a politikai és gazdasági elemeket veszik figyelembe, a kulturális kapcsolatokat, illetve az emberek között kialakult kötődéseket nem. Pedig míg előre nem látható események - például a gazdasági válság - visszavethetik az országok közötti együttműködést, a kulturális kapcsolatok ilyenkor is megmaradnak - hangsúlyozta. Hozzátette, az elmúlt években Kína és Kelet-Közép-Európa egyaránt nagyobb figyelmet szentelt a kulturális kapcsolatoknak.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A Külügyminisztérium által szervezett szimpóziumon magyar, kínai, szlovák és lengyel kutatók is felszólalnak.', '

']

Kapcsolódó elemek