Több, mint kétezer közmunkást foglalkoztat az idén Nyíregyháza
Több, mint kétezer közmunkás foglalkoztatását tervezi az idén a nyíregyházi önkormányzat - közölte Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a város polgármestere csütörtökön az MTI-vel.
Dátum: 2012-04-12 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179603
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:48:47.920814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A helyhatóság a közfoglalkoztatás szervezésével a tulajdonában lévő Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft.-t bízta meg, amely eddig 706 embert állított munkába - mondta az önkormányzati vezető.
Hozzátette: a közmunkát szervező társaság áprilisig összesen 1.434 közfoglalkoztatási státust kötött le szerződéssel, valamint pályázatot nyújtott be a Start Közmunkaprogramra is, további 80 munkanélküli alkalmazásra.