Gulyás: Konszenzusra törekszünk + videó
Egy kétszáz fős parlamentben egészen más lesz a képviselői munka, jelentősebb lesz a munkateher, ezért indokolt az, hogy aki a képviselőséget vállalja, az minden idejét ennek a tevékenységnek szentelhesse – jelentette ki Gulyás Gergely az összeférhetetlenségről szólva. A Fidesz országgyűlési képviselője az ATV Start című műsorában emellett beszélt a levezető elnök jogkörének kiszélesítéséről, valamint kiemelte, a Demokratikus Koalíció tagjai a jelenlegi házszabály értelmében sem alapíthatnak új frakciót.
Dátum: 2012-04-12 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179616
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:48:52.617617, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Demokratikus Koalíció frakcióalapítási szándékáról szólva elmondta: ez érintett képviselők a jelenlegi házszabály alapján sem alapíthatnak új frakciót. „Az, hogy valaki egy másik párt listáján szerezzen mandátumot, majd ezt követően alapítson egy új párt részére frakciót, ez túlmegy a szabad mandátum elvének keretein” – szögezte le Gulyás. Hozzátette: a jelenlegi szabályozás megengedő, mivel van lehetőség egy meglévő frakcióhoz való csatlakozásra.
Hangsúlyozta, hogy a képviselői javadalmazással kapcsolatban még nincs végleges álláspont, jelenleg is zajlanak az egyeztetések. A kereszténydemokrata képviselők olyan szabályozást szeretnének, amelyben például a bizottsági munkát az Országgyűlés valamilyen fizetésben honorálja – jelentette ki.
Egy kétszáz fős parlamentben egészen más lesz a képviselői munka, jelentősebb lesz a munkateher, ezért indokolt az, hogy aki a képviselőséget vállalja, az minden idejét ennek a tevékenységnek szentelhesse – hangsúlyozta a fideszes politikus. Felhívta a figyelmet arra, hogy az új szabályozás alapján nem akarják az osztalékbevételt „elvenni a képviselőktől”, mert az nem érinti a tevékenységet.
A levezető elnök fegyelmi jogköréről szólva úgy fogalmazott, csak abban az esetben lehet kivezettetni valakit az Országgyűlésből, ha verekszik, vagy erőszakos magatartásra szólít fel.