Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz: a kormány gazdaságpolitikája leértékeli az állami vagyont

A magyar gazdaság külföldi megítélése mélypontra zuhant, folyamatosan vonják ki tőkéjüket a külföldi befektetők, elmaradnak az új beruházások, a bizalmi index romlása pedig azt eredményezi, hogy leértékelődik a privatizációra kijelölt állami vagyon - közölte Domokos László fideszes képviselő pénteki sajtótájékoztatóján, Békéscsabán.


Dátum: 2003-07-04 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12360
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:21.333090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzéki politikus, aki a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Békés megyei elnöke, úgy vélte, hogy a Medgyessy-kormány hibás gazdaságpolitikájának következménye a forint árfolyamának folyamatos gyengülése is.

"A forint leértékelésével nem lehet tartós gazdasági növekedést elérni, arra csak a beruházások és a hatékonyság növelése, valamint az új technológiák bevezetése esetén számíthatunk" - szögezte le Domokos László.

Hozzátette, a forintárfolyam, illetve a magyar gazdaság stabilizálása, valamint az Európai Unióhoz való csatlakozás után viszont jelentős mértékben növekedhet az állami vagyon értéke, és akkor lényegesen magasabb ár érhető el egy esetleges privatizáció során, ezért most nem szabad értékesíteni a privatizációra kijelölt állami vagyont.

Domokos László kitért arra, hogy az előző MSZP-SZDSZ-kormány Bokros-csomagjához hasonlóan most egyéves kormányzás után hirdetett meg takarékossági intézkedéseket Medgyessy Péter. A politikus szerint erre utal az M5-ös autópálya díjának emelése július 1-jétől, a nyelvtanulás költségeinek növelése a bevezetett forgalmi adóval, a gyógyszerár-emelés és a meghirdetett privatizáció.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek