EU-IMF: Továbbra sem ismertek az előfeltételek
Az Európai Bizottság szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottak megerősítik a magyar kormány álláspontját, amely szerint továbbra sem ismertek Magyarország és az IMF/EU közötti hitelkonstrukció-igénylési tárgyalások megindulásának pontos előfeltételei - közölte Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter sajtóirodája.
Dátum: 2012-04-13 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179627
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:48:56.392982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint a magyar kormány eddig írott formában nem kapott hivatalos értesítést az Európai Bizottságtól a formális tárgyalások megkezdésének pontos előfeltételeiről. "Az eddigi informális egyeztetések során az EB által előfeltételként megfogalmazott, vitatott kérdések elsősorban továbbra sem gazdasági, hanem kizárólag politikai jellegűek, amelyek sem a gazdasági kormányzással, sem hazánk gazdaságpolitikájával nem állnak összefüggésben, és nem kapcsolódnak egy pénzügyi csomagról szóló tárgyalások tematikájához" - rögzítik.
A Bizottság szerdán ismertetett álláspontja szerint a szervezet nem állítja össze pontonként felsorolva azokat az elemeket, amelyeket szükségesnek lát a hivatalos tárgyalások megkezdéséhez. A nyilatkozatban megfogalmazott "megfelelő jogi környezet kialakítása" elvárás a magyar fél számára előfeltételként nehézkesen értelmezhető túl általános jellege miatt, illetve a konkrét szempontrendszer és elvárt intézkedések hiányában - áll Fellegi Tamás sajtóirodájának közleményében.