Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Győri: Szeretnénk egy egyértelmű helyzetet teremteni + videó

Továbbra sem ismertek az IMF-tárgyalások megindulásának pontos előfeltételei. A Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára csütörtökön a Duna Közbeszéd című műsorában elmondta: „sok szinten folynak a tárgyalások, sok minden elhangzik. Konkrét lista arról, hogy pontosan milyen elvárások lennének ahhoz, hogy meginduljanak a hitelvonalról a tárgyalások, ilyen nincsen” – mondta Győri Enikő. Hozzátette: felmerült az MNB függetlenségének kérdése, hogy erről jussunk düllőre az Európai Bizottsággal. Magyarország ezen dolgozik – fűzte hozzá az államtitkár.


Dátum: 2012-04-13 09:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179635
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:48:59.282869, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Győri Enikő a Duna TV Közbeszéd című műsorában

A Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára a részletekről kifejtette: vannak kötelezettségszegési eljárások Magyarország ellen és sok tagállam ellen. (…) Lehet mi is a bíróságig fogunk kitartani az igazunk mellett, s majd a bíróság évek múlva dönt – mondta. Kiemelve: „nem gondolom, hogy a hiteltárgyalásokat lehet, egy bizonytalan időbe tolódó témától függővé tenni. Bízom a józan ítélőképességében az Európai Uniónak, a bizottság tisztviselőinek és politikusainak, hogy nem összetartozó témákat nem fognak összekeverni” – mondta.

Martonyi János közöléséről, hogy Szerbia uniós csatlakozása fontos, de a magyar kormány nem feltétel nélkül támogatja, erről Győri Enikő elmondta: „minden csatlakozási tárgyalás feltételekkel jár. (…) Mi nem fogunk extra feltételeket megfogalmazni, azokról a témákról van szó, amelyeket például nekünk, vagy Horvátországnak is teljesíteni kellett. Horvátországért is megküzdöttünk, Szerbiáért is meg fogunk küzdeni, amennyiben teljesíti a feltételeket” – mondta az államtitkár.

Arra az újságírói felvetésre, hogy kevés kormányfői találkozóról lehet hallani, s mintha Orbán Viktor nemzetközi elfogadottság nem lenne a csúcson. Erre reagálva Győri Enikő közölte, hogy vannak nemzetközi találkozók. Hozzátéve ugyanakkor, hogy van egy nemzetközi sajtó által gerjesztett hangulat, és vannak problémák melyeket tisztáznunk kell – mondta.

A részletekéről közölte: „folynak eljárások, az Európai Parlamentben rendszeres téma Magyarország. Ez tény. Mi mindenkivel párbeszédben állunk, meg kell értetnünk, hogy mik a céljaink. A céljaink pedig egyértelműek, egy prosperáló Magyarországra törekszünk, arra, hogy a gazdasági válságot, amit örököltünk, azt felszámoljuk” – nyilatkozta az államtitkár. Kiemelve, hogy „használunk olyan eszközöket, amelyek szokatlanok, de a szent cél érdekében, hogy csökkenjen az adósság és legyen munkahely”.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4013, 'source_type': 'media', 'source_id': 8573, 'target_type': 'article', 'target_id': 116898, 'relation_type': 'describes'}