Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A jövő egyik legfontosabb pillére az oktatás

Stumpf István kancelláriaminiszter hétfőn Tokajban felavatta a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Középiskola új, csaknem félmilliárd forintos költséggel felépült épületszárnyát.


Dátum: 2002-03-18 19:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1013
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:54.753737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Oktatási lehetőségeink további szélesítése, a jövő tudásalapú társadalmának kialakítása közös ügyünk, a jövő egyik legfontosabb pillére az oktatás és a szakmai műhelyek támogatása - hangsúlyozta a tanulók, tanárok, a környékbeli települések küldöttségei és az építők jelenlétében tartott avatóünnepségen a miniszter.

Hozzátette: azért törölte el a polgári kormány a tandíjat, azért szüntette meg a tankönyvek áfáját és azért vezette be a diákhitelt, hogy a továbbtanulásról a szorgalom és ne az anyagi megfontolás döntsön.

Hangoztatta: Magyarországnak minden tehetséges emberre szüksége van; a polgári erők célja, hogy 2006-ra már minden második fiatal részt vehessen a felsőoktatásban.

- Hisszük, hogy a megfelelő minőségű és elérhető oktatás a legbiztosabb esély a rendszerváltás veszteseinek, hogy megtalálják méltó helyüket a társadalomban - mondta a kancelláriamniszter.

Stumpf Itsván rámutatott: az oktatás és a tanulás egyúttal a teljes magyar társadalom biztos jövőjét is megalapozza ahhoz, hogy emelt fővel és felfelé ívelő pályával léphessünk az európai közösség országainak sorába.

Szabó István, az intézmény igazgatója mutatta be a város legújabb, Farkas Pál építész által tervezett épületét.

Vélekedése szerint az iskola jelentősen közreműködhet annak a programnak a sikeres végrehajtásában, amelyik - a világhírű tokaji borokra alapozva - a turizmus jelentős fejlesztése révén kíván az itt képzett jó szakemberek segítségével hozzájárulni a térség felemelkedéséhez.

A Bodrog-parton lévő háromszintes, a táj hangulatába illeszkedő, korszerű épület 494 millió forintba került, ebből 444 millió forintot címzett állami támogatásként kapott a város, a fennmaradó 50 millió forintot pedig a helyi önkormányzat teremtette elő.

A tokaji kereskedelmi és idegenforgalmi középiskolának 607 diákja van, akik a jövőben 22 új tanteremben tanulhatnak, s ezekhez ünnepségek, városi rendezvények lebonyolítására is alkalmas nagyméretű aula is tartozik, valamint nyelvi és számítástechnikai laboratóriumok, jól felszerelt közösségi helyiségek is csatlakoznak.

Kapcsolódó elemek