Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyházi vezetők találkozója a II. kerületben

A II. kerület polgármesteri hivatalában tartották az egyházi vezetők szokásos, éves találkozóját, amelyen részt vettek a római és görög katolikus, az evangélikus, a református, valamint a zsidó felekezetek kerületi vezetői és képviselői. A történelmi egyházak hagyományos találkozóján a résztvevők évről évre áttekintik az egyházak és a kerület együttműködésének lehetőségeit és kérdéseit, valamint szót ejtenek a városrész aktuális, sokakat érintő ügyeiről.


Dátum: 2012-04-13 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:49:01.813436, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A felekezetek vezetői a megbeszélésen külön megköszönték az önkormányzat rendszeres támogatását, amelyet a közösségépítő programokhoz, a felekezetek intézményeinek felújításához, valamint a szociális és karitatív tevékenységhez használnak fel. Az egyházak a városrészünkben is régóta felvállalják a nehéz sorsú családok, a magányos, idős és beteg emberek támogatását, ápolását.

A II. kerületben ugyanakkor a helyi kulturális élet aktív résztvevői is az egyházak. A városrészben működő egyházi kórusok éves hangversenyét, a Musica Sacra Civitatis-t április 20-án 18.30-tól tartják a Móricz Zsigmond Gimnáziumban (II., Törökvész út 48–54.). A belépés díjtalan, helyfoglalás érkezési sorrendben.

Kapcsolódó elemek