Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megjelent a lakbérről és cseréről szóló rendelet

Megjelent és hatályba lépett a Nemzeti Eszközkezelőnek értékesített ingatlanok bérleti díjáról és cseréjének feltételéről szóló kormányrendelet. A lakbér induláskor a devizahitel felvételekor megállapított forgalmi érték 1,5 százaléka lesz évente, majd az inflációval emelkedik.

Dátum: 2012-04-13 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:49:02.527060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent rendelet szerint a lakbér összegét a bérleti szerződésben kell megállapítani. A lakbér egy naptári hónapra számított mértéke a bérleti szerződés megkötésének évében a jelzáloghitel-szerződés megkötésekor megállapított forgalmi érték 1,5 százalékának egy tizenketted része.

A bérbeadó a bérleti szerződésben megállapított lakbér összegét tárgyév március 1-jétől évente a Központi Statisztikai Hivatal által a honlapján közzétett előző évi éves fogyasztói árindex mértékével megegyező mértékben növeli. A lakbér összegének változását a bérbeadó évente február 28-áig írásban közli a bérlővel.

A lakások bérleti jogának a bérlők közötti cseréje esetén a Nemzeti Eszközkezelő a cseréhez való bérbeadói hozzájárulást akkor adhatja meg, ha egyik bérlőnek sem áll fenn lakbérfizetési hátraléka. Giró-Szász András kormányszóvivő még márciusban azt mondta: a 1,5 százalékos bérleti díj "nem jelenthet vállalhatatlan terhet" a bérlőnek. Példaként említette, hogy egy nyolcmillió forint értékű lakás havi díja tízezer forint lesz.

A Nemzeti Eszközkezelő csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy várhatóan április végén, május elején megköti az első adásvételi és bérleti szerződéseket. A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET) programja idén január elsejétől működik. A hitelező pénzintézetek márciusban megkezdték azoknak az ingatlanoknak a felajánlását, amelyeket még januárban jelöltek ki kényszerértékesítésre, és amelyek minden egyéb törvényi feltételnek is megfelelnek. A hitelezők által eddig felajánlott ingatlanokat a NET az állam javára megvásárolja - közölte az eszközkezelő.

A bankok április 15-ig határozzák meg a második negyedévben kényszerértékesítésre szánt ingatlanok körét. Ezek közül azok kerülhetnek majd be a NET programjába, amelyek esetében az ingatlanra, a hitelszerződésre, valamint a szociális rászorultságra vonatkozó összes törvényi feltétel teljesül, és az adásvételhez a hitelező hozzájárul.

Az eszközkezelő által működtetett programhoz mind a deviza, mind a forint alapú jelzálogkölcsön-szerződéssel rendelkező hiteladósok csatlakozhatnak, függetlenül attól, hogy a kölcsönt lakásvásárlásra vették fel, vagy szabad felhasználású volt - emlékeztet a közlemény.

A kormány és a bankszövetség tavaly decemberi megállapodásának értelmében az idén 8.000 ingatlant vásárol meg az eszközkezelő, a kabinet pedig biztosítja ennek feltételeit.

['\nSzocpol és kamattámogatás nem jár munkanélkülinek, és adóval tartozónak', 'Szociálpolitikai kedvezményt, és kamattámogatott lakáshitelt csak olyan házas-, illetve élettársak igényelhetnek, akik közül legalább egyikük rendelkezik 180 napot elérő társadalombiztosítással rendelkezik, és nincs nyilvántartott köztartozása az állami adó- és vámhatóságnál - az erről szóló kormányrendelet a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg, és péntektől hatályos. A kötelezően előírt 180 napos társadalombiztosítási jogviszony folyamatossága legfeljebb 15 nappal szakítható meg. Az új jogszabály a tavaly született szocpol - lakásépítési támogatási - illetve az otthonteremtési kamattámogatási rendeletet módosítja. A szocpol nagysága a gyerekek számától, és az építeni - vásárolni - kívánt lakás nagyságától függ, és január 1-től igényelhető. Az állami kamattámogatás rendszerét jóvá kell hagynia az EU illetékes szervének is ahhoz, hogy ilyen hitelt igényelni lehessen.

\xa0\xa0\xa0

Aki kamattámogatásos hitelt vesz fel, annak abban a lakásban kell laknia, amelyre a hitelt kapta, tehát befektetési célú vásárlásra nem jár a kedvezményes hitel. Nem kaphat ilyen hitelt, akinek lakástulajdona, lakáshasználati joga, szolgálati illetve lízingelt lakása van. A tiltás nem vonatkozik arra az esetre, amikor a család együttesen legfeljebb 50 százaléknyi lakástulajdonnal rendelkezik olyan lakásban, amelyhez örökléssel, vagy tulajdonközösség megszüntetésével jutott. Ezek a szabályok a korábbi ilyen rendeletben is szerepeltek. Amennyiben határidőre nem lesz kész a kamattámogatott hitellel épülő lakás, a bank a hitelt visszavonja, és a már igénybe vett kamattámogatást vissza kell fizetni. Ha ez utóbbi elmarad, akkor a kincstárhoz kerül az ügy.']

Kapcsolódó elemek