"Nem hagyhatók figyelmen kívül a helyi viszonyok" + videó
Nem tudtuk elfogadni az ellenzék javaslatait, mert nem láttuk azt az okot, ami miatt a 22 év óta változatlan köztársasági elnökválasztási metódust meg kellene változtatni – jelentette ki Kósa Lajos a Hír TV Rájátszás című műsorában csütörtökön.
Dátum: 2012-04-13 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179653
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:49:05.706409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az önkormányzatok és a járások kapcsán a képviselő elmondta: az állam Magyarországon egységes; két fajta szervezet jeleníti meg, egyrészt a központi államigazgatás, másrészt pedig a „helyi állam”, azaz az önkormányzat. Hozzátette: mindkettő az állam által ellátandó feladatokért felel, „csak valamilyen munkamegosztásban”.
Az országban a mindenhol ugyanolyan szabályzás alapján működő feladatok a központi államigazgatáshoz tartoznak, míg például az állattartási szabályok kialakításánál a helyi viszonyok nem hagyhatók figyelmen kívül, ezért az önkormányzatok feladatát kell, hogy képezzék – vélekedett Kósa Lajos. Hozzáfűzte: „a két terület eddig össze volt kutyulva”.
Kérdésre válaszolva megerősítette, hogy az intézményvezetőket mindig a fenntartó nevezi ki és egyszersmind gyakorolja a munkáltatói jogokat, legyen az a központi vagy a helyi állam.
„Az önkormányzatok úgy kerülnek az egész egészségügyi szolgáltatói rendszerbe, mint Pilátus a krédóba” – reagált egy újságírói felvetésre a fideszes politikus. Kifejtette: nyilvánvaló, hogy az önkormányzatok nem tudják befolyásolni a kórházak működését, mivel országos protokollok és normatívák, illetve finanszírozás alapján működik az ellátás. Ennek kapcsán a képviselő megjegyezte, hogy e logika mentén a járóbeteg-ellátást is magához vonhatná az állam.