Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szeptemberben indulhatnak a kereskedőházak

A kormány elfogadta Magyarország 2012–2020 közötti külgazdasági stratégiáját, végrehajtása érdekében pedig egyebek mellett a kereskedőházak koncepciójának kidolgozását írta elő az érintett minisztereknek.


Dátum: 2012-04-13 13:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179663
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:49:09.201030, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kabinet felhívja a nemzetgazdasági minisztert, a külügyminisztert és a vidékfejlesztési minisztert, hogy a külgazdasági stratégia figyelembevételével készítsék el a kereskedőház részletes koncepcióját április végéig. A kereskedőház létrehozásához szükséges, a jogi, pénzügyi és költségvetési feltételeket is tartalmazó részletes intézkedési és ütemterv előkészítésének határideje május 31., a kereskedőház megalapításáé, és tevékenységének megkezdéséé szeptember 1-je.

Hidvéghi Balázs, az NGM helyettes államtitkára, néhány héttel korábban azt mondta, hogy a készülő külgazdasági stratégia alapján Magyarország a jövőben az Európai Unión kívüli piacok meghódítására is jelentős erőfeszítéseket tesz, különösen a feltörekvő ázsiai országokban szeretné erősíteni a magyar cégek külpiaci jelenlétét. Az országspecifikus kereskedőházak pedig - amelyek célja a kkv-k segítése a külpiacra jutásban - a stratégia részeként nem csupán piacfeltárást végeznek, hanem konkrét üzletek  lebonyolítását, megkötését is vállalják majd. Ugyancsak a stratégia részeként a kormány egyetértett azzal, hogy Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-nek a Magyar Export-Import Bank Zrt.-ben (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt.-ben (Mehib) lévő tulajdonrészét a magyar állam szerezze meg. A kormány mindezek mellett felhívta a nemzetgazdasági minisztert és a külügyminisztert, hogy készítsenek előterjesztést a kötött segélyhitel projektek felülvizsgálatáról, értékeléséről, és ennek ismeretében dolgozzák ki a kötött segélyhitelezés koncepcióját.

Kapcsolódó elemek