Merénylet Pakisztánban
Negyvennyolcra emelkedett a pakisztáni Kvettában egy síita muzulmán mecsetben pénteken végrehajtott merénylet halálos áldozatainak száma.
Dátum: 2003-07-05 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12366
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:23.185194, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy pakisztáni humanitárius szervezet közlése szerint szombatra virradóra a kézigránátokkal és géppisztolyokkal végrehajtott támadás hatvanöt sérültje közül négyen haltak meg. Az AFP által idézett forrás szerint a 48 halott között van a három támadó is, akik közül ketten a testükre erősített robbanószerkezetet hoztak működésbe, egyet pedig lelőttek a mecset biztonsági őrei.
A támadás indítékai továbbra sem tisztázottak, a hatóságok feltételezése szerint a síita és szunnita muzulmánok ellenségeskedése áll az események hátterében.
A kvettai katonai kórházban még mindig több mint negyven sérültet ápolnak, akik közül ötnek az állapota súlyos.
A támadást követően az ország délnyugati, tartománya, Beludzsisztán székhelyén zavargások törtek ki, a felháborodott síiták autókat, autógumikat gyújtottak fel. A hatóságok kijárási tilalmat rendeltek el a városban.
MTI - fidesz.hu