Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Minden település megfelelően elérhető a menetrendi változások után is

Az utasok számára az igényeikhez igazodó, a munkába és iskolába járáshoz megfelelő kínálatot biztosító vasúti és közúti szolgáltatások állnak rendelkezésre a menetrendi változások bevezetését követően is.  A vonatközlekedés minden működő viszonylaton fennmaradt, a párhuzamos buszjáratok leállításával növekszik a fizetőképes kereslet a távolsági és elővárosi vasúti forgalomban.


Dátum: 2012-04-16 08:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179705
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:49:24.476611, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium változatlanul a közösségi közlekedés pártján áll az egyéni megoldásokkal szemben. A közösségi közlekedést a továbbiakban is a vidék lakosságmegtartó erejének fokozása, gazdaságfejlesztési lehetőségeinek bővítése szempontjából meghatározó jelentőségű eszközként tartja számon. A közszolgáltatások folyamatos, biztonságos működése érdekében szükséges a menetrendi kínálat már rövidtávon jelentős hatékonyságjavulást eredményező összehangolása, a párhuzamosságok kiszűrése. A közúti és vasúti kapacitások egyidejű, teljes körű felülvizsgálatát követően meghozott intézkedések a vállalati kereteket meghaladva a szolgáltatók összességét egységben kezelik.', 'A menetrendi összehangolás egyik célja, hogy ahol megfelelő vasúti szolgáltatás áll rendelkezésre, ott a kötöttpályás közlekedés elsőbbsége érvényesüljön.\xa0 A minőségi kötöttpályás közlekedéssel ellátott viszonylatokon a párhuzamos, jellemzően autópályás autóbuszjáratok kínálata szűkült a vasút versenyhelyzetének erősítése érdekében. Az április közepétől nem közlekedő vonatok a közelmúltban elvégzett utasszámlálások alapján kihasználatlannak bizonyultak, a meglévő vagy bővített autóbuszos kínálattal jól helyettesíthetőek.', 'A szaktárca folyamatosan nyomon követi az utazási igényeket, és ha változásuk ezt indokolja, a szükséges menetrendi módosításokról soron kívül intézkedik. Az összehangolással 2012-ben az előzetes számítások szerint mintegy 8 milliárd forint takarítható meg a helyközi közösségi közlekedésben. A teljes éves hatás a későbbiekben elérheti a 12 milliárd forintot is. A minisztérium ellenőrzi majd a módosítások MÁV Csoport belső költségstruktúrájára gyakorolt hatásait.', 'A menetrendek és a szolgáltatások összehangolása mérsékli a közösségi közlekedés veszteségeit. A vasútközpontú közlekedési munkamegosztás helyreállítása irányába mutató jelentős előrelépés, hogy a módosítások a nyereséges buszjáratokról jelentős utasforgalmat irányítanak át a magas színvonalú szolgáltatást kínáló vonatokra. A menetrendi intézkedéseken túl számos, a közösségi közlekedés versenyképességének előmozdítását szolgáló döntés és lépés várható a közeljövőben. Az ágazat fenntartható finanszírozását célozzák a jogszabályi környezet együttműködést erősítő egységesítése (személyszállítási törvény), a tarifa- és kedvezményrendszer folyamatban lévő újragondolása, a már megtett és tervezett vállalati hatékonyságjavító intézkedések is.

']

Kapcsolódó elemek