Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Április 16: ma van a holokauszt áldozatainak emléknapja

Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. Ebből az alkalomból a magyar kormány hivatalos megemlékezést tart a fővárosi Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban, valamint a Damjanich János Múzeum - Szolnoki Galériában és a tatabányai Edutus Főiskolán.


Dátum: 2012-04-16 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:49:26.352549, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Holokauszt Emlékközpont előtt Szita Szabolcs, az intézmény ügyvezető igazgatója mond beszédet, Sommer Katalin holokauszt-túlélő pedig visszaemlékezik a vészkorszak borzalmaira, majd átadják a Simon Wiesenthal-díjat. Tatabányán emlékbeszédet mond Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, majd megnyitják a Soá soha! című kiállítást. Szolnokon Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, valamint Varga Béla holokauszt-túlélő tart beszédet, utána pedig az Auschwitz album című kiállítást nyitja meg Verő Tamás, a budapesti Frankel Leó utcai zsinagóga rabbija. A helyi önkormányzatok megemlékezést tartanak többek között Sopronban és Szerencsen.

Az Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartják a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját. A magyarországi zsidóság gettókba zárása 1944. április 16-án kezdődött meg Kárpátalján, az akkori Magyarország területén. Ezt követte ausztriai, németországi és lengyelországi haláltáborokba hurcolásuk. Néhány hónap alatt több százezer vidéki magyarországi zsidó embert gyilkoltak meg a koncentrációs táborokban.

Kapcsolódó elemek