Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Este nevezi meg államfőjelöltjét Orbán Viktor

Hétfő este ismerteti az új államfő személyére vonatkozó javaslatát Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök a Fidesz-KDNP-frakciószövetséggel.


Dátum: 2012-04-16 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:49:27.109083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor pénteken folytatta le a jelöléshez szükséges konzultációt a Fidesz elnökségével. Az elnökségi ülés után Kövér László házelnök szavaiból az derült ki, hogy van olyan jelölt az államfői posztra, aki vállalná a tisztséget. Nevet nem mondott a Fidesz választmányi elnöke, azt ugyanakkor közölte, őt hivatalosan nem kérték fel a posztra.

A miniszterelnök ugyancsak pénteken, még a Fidesz elnökségének tanácskozása előtt az MR1-Kossuth Rádióban arra a kérdésre, hogy az államfőjelölt személyéről szóló döntés meglepetés lesz-e azokhoz a nevekhez képest, amelyek napok óta forognak a sajtóban, azt válaszolta: "ha egy fogadóirodán kellene most téteket megtennem, azt mondanám, semmilyen meglepetés sem lesz". A házbizottság ülésén az derült ki, hogy várhatóan az április 23-án kezdődő parlamenti héten választanak új köztársasági elnököt a képviselők.

Kapcsolódó elemek