Nagy fejlesztések indulnak négy év múlva a honvédségnél
2016-tól a honvédelem minden területét érintő komoly fejlesztések kezdődnek nyilatkozta a honvédelmi tárca vezetője, Hende Csaba a Kossuth Rádióban.
Dátum: 2012-04-16 08:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:49:27.812356, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jelentős fejlesztések várhatók a magyar honvédségnél 2016-tól – közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter a 180 percben. A tárcavezető a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt is mondta, a fejlesztések minden területet érintenek majd.
A MiG-ek eladásával kapcsolatban a honvédelmi miniszter kijelentette: az eladáshoz szükség van Oroszország hozzájárulására is.
Hende Csaba beszélt arról is, hogy a nemzetközi csapatokat 2014 végén vonják majd ki Afganisztánból: a téma májusban egy chichagói csúcstalálkozón is szóba kerül majd.