Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kártérítés drágább a megelőzésnél

Babák Mihály polgármester május elején intézett levelet dr. Németh Imre földművelésügyi miniszterhez, amelyben térségi támogatást kért az öntözési költségek enyhítésére.


Dátum: 2003-07-05 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12369
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:24.164549, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Babák Mihály május 9-én kelt levelében beszámolt róla, hogy a szarvasi térségben az aszálykár enyhítésére megállás nélkül öntöznek a gazdák. Emlékeztetett rá, tavaly óta az alapvízdíjak több mint 10 százalékkal, a változó vízdíjak pedig 38-48 százalékkal emelkedtek. A fokozott öntözővíz-felhasználás a gazdák és a nagyüzemek költséggazdálkodásában olyan nem tervezett többletet jelent, amely várhatóan többletterméssel nem térül meg, csak a növények túlélését biztosítja. E körülményeket ismertetve, arra kérte a minisztert, hogy támogatással mérsékelje a térség öntözési költségét.

A polgármester július 1-jén kapta kézhez dr. Németh Imre földművelésügyi miniszter válaszát. Ebben az áll, az öntözővíz-szolgáltatási díjakat, tekintettel a szolgáltatás szabadáras jellegére, államigazgatási módszerekkel nincs lehetőség csökkenteni, ám a vízkészletjárulék-fizetési kötelezettsége alól mentesíthetők a termelők. A miniszter ennek érdekében már megtette az intézkedéseket, amiről hamarosan közleményt is kiadnak. Mindemellett a minisztérium a falugazdász-hálózaton keresztül a növényállományt folyamatosan figyeli, a károsodott területeket számba veszi, a terméskilátásokat nyomon követi. Az aszálykár enyhítésére, a tényleges károk ismeretében, a betakarítás után kerülhet sor.

Babák Mihály nem titkolta, nem elégítette ki a miniszter válasza. Mint mondta, a vízkészletjárulék-fizetés elengedését nem tartja hathatós segítségnek, hiszen ez a teljes öntözési költségeknek mindössze egynegyvened-egyötvened részét teszi ki. Jobb lenne, ha poroltóra költenénk és nem a tűzoltóságra — jelentette ki a szarvasi polgármester, aki szerint a megelőzés hatékony módja lett volna, ha az állam a problémát időben felismerve, a termelők számára kiszámítható helyzetet teremtve támogatta volna az öntözést. Az utólagos kártérítés sokkal több pénzbe kerül, ráadásul az egyén számára bizonytalan kimenetelű — mondta Babák Mihály.

Békés Megyei Hírlap - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek