100 milliárdos hitelkeret közösségi közlekedésfejlesztésre
A kormány a közösségi közlekedés infrastrukturális feltételeinek fejlesztése érdekében határozatot hozott a Magyar Fejlesztési Bank Közösségi Közlekedésfejlesztés Finanszírozási Programja keretösszegének a korábbi érték kétszeresére, 100 milliárd forintra emeléséről. A kibővített árfolyam-fedezeti kötelezettségvállalással is megtámogatott programban elérhető hitelek futamideje legfeljebb 15 év - közölte portálunkkal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), hétfőn.
Dátum: 2012-04-16 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179733
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:49:34.584600, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fejlesztési tárca közleményében arról tájékoztat, hogy az MFB Közösségi Közlekedésfejlesztés Finanszírozási Programból személyszállítási közszolgáltatási feladat ellátására vonatkozó közszolgáltatási szerződéssel rendelkező vállalkozások juthatnak forráshoz. A hitelből kötöttpályás vagy közúti személyszállításra alkalmas, típusengedéllyel rendelkező, új vagy használt járművek vásárlását, felújítását finanszírozhatják.
Támogatható célként jelöli meg a tárca az elektronikus jegyrendszer bevezetéséhez kapcsolódó beruházások finanszírozását és a környezetvédelem szintjének emelését lehetővé tevő, új (akár belvízi) szállítóeszközök beszerzését is.
Az igénybe vehető hitelösszeg alsó határa 50, egyes esetekben 100 millió forint, felső korlát nincs. Az egyes hitelek futamideje maximum 15 év, a kamat az EURIBOR-hoz kötődik. A programról a Magyar Fejlesztési Bank egyebek mellett a közeljövőben kezdődő, hét nagyvárost érintő országjáró körútján is részletes tájékoztatást ad - zárul az NFM közleménye.