A Medgyessy-csomag elérte Szolnokot is
Szalay Ferenc, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési és önkormányzati képviselője tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette: Szolnokon vagyonfelélés folyik, és a gyógyszertárak magánosításából származó bevételt is várhatóan a működési kiadások fedezésére fordítják majd, mivel a költségvetésben nincs nyoma annak, hogy ebből a pénzből milyen beruházást valósítanak meg.
Dátum: 2003-07-05 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12370
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:24.482552, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A Medgyessy-csomag elérte Szolnokot is" mondta a volt polgármester, hozzátéve, hogy a megszorítások kényszerítik az önkormányzatot a privatizációs bevétel felélésére. Ugyanakkor a működésben is vannak zavarok, soha nem volt ilyen piszkos a város, és a szúnyoggyérítés is mérsékelt eredményeket hozott, különösen a vízpartokon rengeteg a csípő rovar.
A gyógyszertárak privatizá-ciójáról elmondta még: nehezményezték, hogy az előterjesztést a közgyűlés zárt ülésen tárgyalta meg, és véleménye szerint az értékbecslés ellenére több tízmillióval nagyobb összeget is lehetett volna kapni a gyógyszertári ingatlanokért, például, ha árverésre bocsátják őket.
Új Néplap - fidesz.hu