Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem alakíthat frakciót a Demokratikus Koalíció

A hétfőn elfogadott házszabály-módosítás értelmében ebben a ciklusban nem alakíthat képviselőcsoportot a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK).


Dátum: 2012-04-16 19:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:49:40.022144, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlament a kormánypártok támogatásával, 258 igen szavazattal, 70 ellenében fogadta el négy kormánypárti képviselő - köztük a két frakcióvezető, Lázár János és Harrach Péter - javaslatát a házszabály módosításáról. Az új országgyűlési törvény helyett ez tartalmazza a megváltozott frakcióalakítási szabályokat, rögzítve azt is, hogy a DK-hoz tartozó tíz független képviselő nem hozhat létre képviselőcsoportot.

A szabályozás ugyanis csak az előző általános választáson országos listát állító és mandátumot szerző párthoz tartozó képviselőknek teszi lehetővé a frakcióalakítást, egyúttal tízről tizenkettőre emelve az ehhez szükséges politikusok számát.

A parlament alkotmányügyi bizottsága tavaly novemberben úgy döntött, hogy fél év elteltével alakíthat frakciót az MSZP-ből októberben távozó és azóta a DK színeiben politizáló tíz képviselő. Ez a moratórium egy hét múlva járt volna le, a házszabály-módosítás azonban a szintén hétfőn elfogadott országgyűlési törvénnyel együtt - annak kihirdetését követő napon - hatályba lép.

Kapcsolódó elemek