Semjén Zsolt: Áder János a legjobb jelölt
A miniszterelnök kereszténydemokrata helyettese szerint Áder János a legjobb jelölt az államfői posztra.
Dátum: 2012-04-18 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:49:53.868077, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök helyettese szerint szemforgató, amit a baloldal mond. Milyen alapon beszél az MSZP, amikor korábban Szili Katalint jelölte? - tette fel a kérdést, majd úgy folytatta: Göncz Árpád SZDSZ-ügyvivő volt, és abszolút pártkatonaként viselkedett Antall Józseffel szemben. Sólyom László, aki valóban igyekezett a politika fölött állni, az MDF elnökségi köréből került az Alkotmánybírósághoz - jegyezte meg.
Aki eddig köztársasági elnök volt, mindenki a politikából jött - mondta Semjén Zsolt, hozzátéve: azt mondani, hogy az bűn, vagy hátrány, ha valakinek politikai múltja van, egy abszurd állítás. A baloldal "virtigli pártkatonákat" jelölt eddig, és egyáltalán nem probléma, ha az illetőnek van politikai tapasztalata. Ha nem volna jártassága a jelöltnek a politikai életben, hogyan tudná a nemzetet képviselni a nemzetközi politikai színpadon? - kérdezte.
A magyarok nélkül nem lehet kormányt alakítani Szerbiában
Semjén Zsolt a közelgő szerbiai választásokról szólva kiemelte: ez a mostani voksolás azért nagyon fontos, hogy a délvidéki magyarság meg tudja mutatni erejét. Világosan kell látni továbbá azt, hogy a magyarok nélkül nem lehet kormányt alakítani Szerbiában. Ezért nagyon fontos, hogy minden magyar menjen el, és támogassa azt a politikát, amit Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke képvisel - mondta.
A kormány átalakítását firtató kérdésre úgy válaszolt: alapvetően a kormányzás bevált, a struktúra és a működés rendben van. "A kormány megtette azt, ami joggal elvárható volt tőle, és amit a történelem megkövetelt" - fogalmazott, hozzátéve: bizonyos korrekciókról van szó, ezek kizárólag a miniszterelnök kompetenciájába tartoznak. Nem az én feladatom, hogy bármilyen nevet mondjak - mondta, megjegyezve: a KDNP-t érintő kérdésekről pedig rendszeresen konzultálnak.