Tormay Cécile köztünk van
Dátum: 2012-04-18 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179790
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:49:54.945102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Alexa Károly: A letagadott – azaz elrabolt – múlt visszaszerzésének egyik „legkézenfekvőbb” módja, ha megtaláljuk és kézbe vesszük azokat a könyveket, amelyeknek a létét is tagadták azok, akik azt hitték két-három emberöltőn át, hogy nemcsak a jelennek és a jövőnek az urai, hanem a múltnak is.
(...)
Akik fanyalognak a rendszerváltozás „hozadékán”, azoknak az ilyesféle kulturális eseményekre is fel kellene figyelniük, mint a Tormay-életmű „visszaperelése”. Hiszen – való igaz – ezek nem mérhetők súlyban és jelentőségben azokhoz a politikai mulasztásokhoz és gazdasági galádságokhoz, amiket az elmúlt húsz évben megtapasztalnunk kellett. Mégis felmérhetetlen a jelentőségük az ilyesféle történelmi tisztázásoknak a nemzeti mentálhigiéné szempontjából.