Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eddig 35 ezer hektár földet hirdettek meg

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet a családi gazdálkodók részére első lépcsőben 35 ezer hektár állami földnek a haszonbérbe-adását hirdette meg a kijelölt 65 ezer hektárból, a pályázható parcellák jelentős részéről már döntés született - mondta  Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az MTI-nek. A tárcavezető Békés megyében szarvasi és gyomaendrődi gazdálkodóknak személyesen adta át az elnyert földhaszonbérleti szerződéseket.


Dátum: 2012-04-18 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:49:56.395305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fazekas Sándor a pályázatokról elmondta: a kijelölt 65 ezer hektár állami földből a fennmaradó 30 ezer hektár meghirdetésére várhatóan több lépcsőben kerül sor. A parcellák között vannak még olyanok, ahol a telekkönyvi kivonatokon részarány-tulajdonok szerepelnek, a tulajdonviszonyok tisztázásra szorulnak és vannak "munkába fogott" területek, ahol a jelenlegi használó még nem fejezte be az elkezdett mezőgazdasági termelési évet - elemezte a vidékfejlesztési miniszter.

A miniszter a benyújtott haszonbérleti pályázatok elbírálásáról az MTI-nek azt mondta: a meghirdetett 5-50 hektáros parcellák jelentős részére eredményt hirdetett a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet és néhány héten belül további 1.500-2.000 hektár pályáztatott területről hoz döntést a szervezet. A földalap 145 fős stábja dolgozik azon, hogy Magyarország első, családi gazdaságok részére meghirdetett földhaszonbérleti programja sikeres legyen - fűzte hozzá.

A gazdálkodók családi státuszával kapcsolatban felmerülő kétkedésekre reagálva a miniszter közölte: meg lehet nézni a nyertes pályázatokat és a pályázókat, látható, hogy a kiírásnak megfelelően valóban kis- és közepes gazdálkodók nyertek, akik helyben vagy húsz kilométeren belül laknak, életvitel szerűen növénytermesztéssel és állattartással foglalkoznak, s 1.200 hektárnál nem művelnek nagyobb területet.

Kapcsolódó elemek