Borkai: Nem volt hangos a váltás
Hatalmas átalakuláson megy keresztül a magyar sport, és ez az átalakulás eddig jól működik, ha nem is zökkenőmentesen - jelentette ki Borkai Zsolt fideszes országgyűlési képvielő, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke egy szerdai lapinterjúban.
Dátum: 2012-04-18 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179800
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:49:58.556150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem volt hangos a váltás, hiszen a megszűnő köztestületek vezetői pozitívan álltak a dologhoz - mondta a MOB-elnök. Ezzel összefüggésben kifejtette, hogy ők is így tettek, mert a szakmaiságot, ami ahhoz kell, hogy az új struktúra jól működjön, meghagyták. "Szerencsére félre tudtuk tenni az ellentéteket, ezzel elértük, hogy nyugodt felkészülést biztosítsunk az olimpikonjainknak" - mutatott rá a szakpolitikus.
Újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: "alaptézis volt, hogy időben átutaljuk 2011-ben és idén is a sportágaknak a felkészüléshez szükséges támogatást". Önmagában nagy eredménynek nevezte, hogy ez sikerült. "Minden műhely minden problémáját ugyanakkor nem tudjuk megoldani, és nem is akarjuk ezt a feladatot felvállalni" - tette hozzá. A MOB a magyar sport mindennapjait szeretné könnyebbé tenni, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra - húzta alá Borkai Zsolt.
Az olimpia utáni feladatokról szólva a MOB elnöke elmondta: egy olyan koncepciót szeretnének letenni a kormányzat asztalára, amelyben megjelölik azokat a sportágakat, amelyeket hasonló finanszírozási rendszerben lehetne támogatni, mint az öt látványcsapatsportágat a TAO-hozzájárulásokkal. "Hogy melyek lesznek ezek, még nem tudom, bizonyára sok vita lesz ezzel kapcsolatban, de meg kell hozni a nagyon komoly döntést, akár a tradíciók, akár az eredményesség mentén" - fogalmazott.