Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lázár János nem tervez változást feladataiban

Lázár János nem tervezi, hogy Varga Mihály helyébe lépjen a Miniszterelnökséget vezető államtitkári poszton. A Fidesz frakcióvezetője erről újságírói kérdésre egy sajtótájékoztatón beszélt szerdán, Hódmezővásárhelyen.


Dátum: 2012-04-18 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179801
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:49:58.904087, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tLázár János hozzátette: azt, hogy Orbán Viktor tervez-e változtatást a feladataival kapcsolatban, csak a miniszterelnök tudhatja. "Semmilyen személyemet illető változásról nincs tudomásom, nem tervezek ilyen jellegű változást" - fogalmazott, hozzátéve: korábban már többször kérték fel miniszteri tisztség ellátására, de eddig még nem vállalta a feladatot. De majd meglátjuk, hogy mit hoz a kormányátalakítás, amely a közeljövőben be fog következni - mondta.

\xa0\xa0\xa0

Az Origo hírportál kedden azt írta, információi szerint várhatóan két héten belül átalakul a kormány. Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár felelhet majd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokért, Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-minisztert pedig Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár válthatja. A lap úgy tudja, csere lesz a Fidesz-frakció élén is, ahová Rogán Antal kerülhet.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Az Origo keddi cikke szerint Varga Mihály helyét a Miniszterelnökségen Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője veszi át, a hivatalnál azonban további két államtitkár is munkába áll: Szijjártó Péter, Orbán Viktor kormányfő eddig államtitkári rangban, de miniszterelnöki biztosként dolgozó szóvivője kilép majd mostani szerepéből, és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár lesz, továbbá államtitkári rangot kap a Miniszterelnökségen eddig tanácsadóként foglalkoztatott Győri Tibor is. Az MTI megkeresésére a Kormányszóvivői Iroda azt közölte, hogy sajtóértesüléseket nem kommentál. Orbán Viktor miniszterelnök a 24 Óra című Komárom-Esztergom megyei lapban múlt pénteken megjelent interjúban közölte, hogy változások lesznek a kormányban, mivel vannak olyan miniszterek és államtitkárok, akik eleve csak két évre vállalták a megbízatást.']

Kapcsolódó elemek