"A Fidesz tette a legtöbbet az állambiztonsági múlt feltárásáért" + videó
A mai ügynök-fogalom alatt azt is értjük, aki az elveit elárulva, önként jelentkezett ügynöknek és súgta be közeli ismerőseit és hozzátartozóit, valamint azt is, aki soha nem jelentett, de aláírt egy papírt, mert a családjával zsarolták, és a börtön elől így menekülhetett meg – jelentette ki Gulyás Gergely a HírTV Rájátszás című műsorában. A Fidesz országgyűlési képviselője ugyanitt elmondta azt is: a jelenlegi szabályozás értelmében nem alakíthat frakciót a Demokratikus Koalíció.
Dátum: 2012-04-18 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179811
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:50:02.497972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA hatályos házszabály szerint tíz független képviselő alakíthat frakciót, valamint kimondja azt is, hogy a képviselők kizárással és kilépéssel is függetlenné válnak. Ők hat hónap elteltével csatlakozhatnak egy már meglévő frakcióhoz – jelentette ki Gulyás Gergely. A Fidesz országgyűlési képviselője rámutatott: a Demokratikus Koalíció a jelenlegi szabályozás értelmében nem alakíthat frakciót.', 'Az új országgyűlési törvényről szólva elmondta, az elmúlt húsz éves parlamenti működés kijelölte a kereteket, ezért csupán „néhány területen lesz lényeges, alapvető változás”. Gulyás Gergely példaként a parlamenti fegyelmi jog és a képviselői javadalmazás kérdését említette.
\n']
['\n\t\t\n\t\tLeszögezte, az új törvény alkalmas arra, hogy a 199 fős parlament működését is szabályozza. Az országgyűlési képviselő szólt arról is, hogy a jövőben az Országgyűlési Hivatal főigazgatója felel majd az adminisztratív irányításért, a 2013-ban létrejövő országgyűlési őrség pedig azt a feladatot látja majd el, amit most a köztársasági őrezred. Azért fontos, hogy létrejöjjön ez az önálló szervezet, mert csak ebben a formában biztosítható a házelnök utasítási joga, és közjogilag sem tartjuk azt indokoltnak, hogy a végrehajtó hatalom gondoskodjon a törvényhozó hatalom biztonságáról – fűzte hozzá.
\xa0
Sokat tett a Fidesz az állambiztonsági múlt feltárásáért', 'Az állambiztonsági múlt feltárásával összefüggésben felhívta a figyelmet arra, hogy 1998 és 2002 között a „Fidesz tett a legtöbbet azért, hogy ezek az iratok kutathatók és bizonyos körben megismerhetők legyenek”. Mint mondta, érzékelik azt a társadalmi igényt, ami a nagyobb nyilvánosság megteremtésére irányul, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a mai köznyelvi ügynök-fogalom alatt „mindenkit értünk”. Azt is, aki az elveit elárulva, önként jelentkezett ügynöknek és súgta be közeli ismerőseit és hozzátartozóit, valamint azt is, aki soha nem jelentett, de aláírt egy papírt, mert a családjával zsarolták, és a börtön elől így menekülhetett meg –emelte ki Gulyás.', 'Úgy fogalmazott, nagyon fontos, hogy olyan jogi szabályozás szülessen, ami tekintettel van a személyiségi adatokra, és elkülönüljön benne az is, hogy ki milyen munkát végzett az állambiztonsági szolgálatoknak.
']