Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Garantálni kell a fogyatékossággal élők emberi jogait

Kósa Ádám fideszes európai parlamenti képviselő a keddi és a szerdai strasbourgi plenáris ülésen is felhívta a figyelmet a fogyatékossággal élő emberek problémáira. Hozzászólásában kiemelte: a következetes európai külkapcsolatok, valamint az eredményes kohéziós, azaz az uniós támogatás- és fejlesztéspolitika elképzelhetetlen a fogyatékos emberek esélyeinek javítása nélkül.


Dátum: 2012-04-18 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:50:04.360697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kósa Ádám "az emberi jogok helyzete a világban és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikája" kapcsán tartott tegnapi vitában hozzászólásában rámutatott: a Magyarország által elsőként nemcsak aláírt, hanem ratifikált, a fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZ egyezményhez az Európai Unió tavaly év elején csatlakozott, mint az első regionális szervezet. A néppárti politikus egyúttal emlékezetett arra is, hogy  az ENSZ egyezménnyel, illetve a tavaly októberben az általa írt és az Európai Parlament nagy többsége által támogatott, a fogyatékos emberek mobilitásáról és társadalmi befogadásáról szóló, számos konkrét és a mindennapi életben is hasznosítható javaslattal rendelkező jelentésével összhangban az EU külkapcsolataiban is érvényesíteni kell ezen ENSZ egyezmény előírásait az emberi jogok vizsgálata tekintetében.

Kósa Ádám a kohéziós politikáról szóló  vitában az Európai Szociális Alap kérdéskörét érintve arról kérdezte Andor Lászlót, az Európai Bizottság foglalkoztatáspolitikáért és társadalmi befogadásért felelős biztosát: hogyan kívánja a Bizottság elősegíteni - különösen Közép-Kelet Európában - a fogyatékos embereket célzó foglalkoztatási és társadalmi befogadást célzó programok és lehetőségek megerősítését. A fideszes képviselő kiemelte, hogy óriási és régóta fennálló eltérések vannak ezen a téren Európa keleti és nyugati fele között, amelyek ledolgozása komoly kihívást jelent, mert a tagállamokban nem egységesek az akadálymentesítési feltételek és a szociális szolgáltatások. "Ráadásul az Európai Szociális Alapban az elmúlt évtizedben a fogyatékossággal élő embereket célzó és érintő programok aránya mindössze 4% volt, holott a fogyatékossággal élők számarányát tekintve legalább 10%-nak kellene lennie" - mutatott rá Kósa Ádám. Andor László válaszában elismerte ezt, hozzátéve, hogy a következő időszakra vonatkozó pénzügyi ciklusban erre jobban oda fognak figyelni és egyúttal biztosítani kívánják a szociális innovációt jelentő megoldások nagyobb fokú támogathatóságát is. Andor László külön utalt arra, hogy Kósa képviselő ezen a téren is több javaslattal élt korábban, amelyek várhatóan be fognak épülni európai szinten is.

Kapcsolódó elemek