Hazánkba látogat a kínai kormányfő első helyettese
Li Ko–csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-helyettes - aki 2013 tavaszától várhatóan Kína miniszterelnöke lesz - hivatalos látogatást tesz Magyarországon április végén.
Dátum: 2012-04-18 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:50:04.777268, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tErről Liu Vej-min (Liu Weimin) kínai külügyi szóvivő szerdán tájékoztatott. Elmondta, hogy a kínai kormányfő első helyettese április 26. és május 4. között Oroszországot, Belgiumot és Brüsszelben az EU központját is felkeresi.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az MTI értesülése szerint a kínai miniszterelnök-helyettes a magyar kormány meghívására kétnapos látogatást tesz Budapesten, április 30-án és május 1-jén.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A budapesti Nemzeti Külgazdasági Hivatal honlapján szereplő információ szerint április 30-án kínai-magyar üzleti fórum lesz, amelyen a magyar vállalatvezetők mintegy 200 kínai üzletemberrel találkozhatnak, folytathatnak tárgyalásokat.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az 57. évében járó Li Ko-csiang a jelenlegi kínai politikai csúcsvezetés hetedik embere és várhatóan a következő év tavaszától ő lesz az ázsiai ország miniszterelnöke.', '']